Dr. Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8867

Jani: Andersen: Jani: Andersen: Jani: Andersen: Jani: Andersen: Jani: Andersen: Jani: Andersen: Jani: - 38 azon az emlékezetes áprilisvégi estén láttuk, amikor az édesmamája mellett szolgálatkész, kedves fiúnak mutatkozott; derült és elkényeztetett anyás gyermeknek, aki a maga módja szerint visszakényezteti az anyját. Most sokkal érettebbnek, komolyabbnak, szinte keserűbbnek látszik. - Andersen a pénztárban ül és leveleket olvas, amikor Jani belép. Kezeit csókolom! /Levett kalapját nyugtalanul forgatja./ Te vagy az?! /Fölnéz; jóságos, apai hangon./ Szervusz! /Megfenyegeti./ Már egy hete nem láttalak. /Melegen szorongatja a kezét, öröme telik a fiúban, akit nagyon naivnak néz./ Nem jöhettem. /Sóhajtva./ Nagy bajban vagyok, János bácsi. No ne mondd. Csak nem vagy szerelmes? Az nem volna olyan nagy baj! Nem is tudom: mondjam, ne mondjam?! Mégis kell, - valakinek el kell mondani.... /szemrehányóan/ Nem valakinek! /Kedvesen, melegen./ Nekem, csakis nekem. Hát persze. Oh, bocsánat! Csak János bácsinak. Hol is kezdjem? A végén, - mert már nagyon kiváncsi vagyok. /Az Íróasztal mellé lép, Jani leül vele szemben a székre./ Képzelje csak, - a kismama egy idő óta minden délutánját egy régi barátnőjénél tölti, az Egyetem-utcában. Ez eleinte föl sem tünt nekem, de utóbb, - egypár elejtett szavából gyanút fogtam. Megijesztesz! De hát mi az? A kismama annál a régi barátnőjénél, akihez engem most egyetlenegyszer vitt el, - egy úrral szokott találkozni. /zavartan/ Ebből még nem következik... Következik. A kismama két nap óta folyton ölelget, csókolgat és közben sir. Bizonyos, hogy férjhez akar menni. Andersen: Jan ii / ' /Más hangon./ Nincs igazad, fiam. Azt hiszed,