Dr. Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8867

- 34 /A leány/

i Andersen: A leány: Andersen: A leány: Andersen

: A leány: Andersen: A leány: A leány: Andersen: az Elzevirért?.... Mindjárt... De miért siet ugy?... Szeret olvasni? Nagyon. A falu megtanítja rá az embert. Verseket is szokott olvasni? Hogyne. Ha valami szépre bukkanok, be is tanulom... Sokszor, ha az erdőt jártam, verseket mondogattam magamban összevissza... Mi az? Versek. Van itt egy, a szüretről. Az a cime, hogy előrevetett árnyék. Lányok ülnek zöld gyepen, színes, szalagos szalmakalapban, amikor az egyik fölkel: S indul a sárga hegyoldalnak, Hol vége se hossza a dalnak; Aranyhaja, mint csodafátyol, Vállán elomolva aláfoly. Halad... Én vele, oldala mellett: Csupa balzsam az őszi lehellet. Ránk mosolygnak a dus, teli tőkék, S a menny odafenn nevető kék. De alkonyi hüs szél támad, Nőnek, növekednek az árnyak, S árnyékuk messze vetődik, Fel az uton, egész a tetőig. Milyen szépen, milyen őszintén olvas... /becsomagolja a könyvet/ örülök, hogy tetszik. Köszönöm szépen, köszönöm. /Elveszi a könyvet./ Jó éjt! /Habozva elindul s Andersen habozva kiséri az ajtó felé./ /hirtelen elhatározással megfordul/ Andersen ur! én gondolkozni akartam holnap reggelig. De amire az ember elszánta magát, arra kár aludni még egyet, ön azt mondta az imént, hogy tegnapelőtt kilépett a pánztáros-kisasszonya? Ugy láttam, hogy a helye még nincs betöltve. /hátrahőkölve/ Nincs.