Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 82 Az első fellépésem - öröm helyett - olyan kételyeket-kétségeket ébresztett fel -, amelyeket mindenáron szét akartam oszlatni. így az első adandó alkalommal - egy házon belüli előadáson, ahol szerepet kaptam - azt a feladatot tűztem magam elé, hogy hangosan beszélek és nem kalimpálok a kezemmel. És az eredmény? Szememre vetették, hogy kiabálók és mimika helyett fintorokat vágok, hogy túlzok és semmi érzéken a helyes mérték iránt. A kéz idegessége tehát, minden valószinüség szerint, az arcomba ment át, innen a túlzó fintorok. Helyes mérték iránti érzék? A szavakat, a kifejezést természetesen értettem, de vajon mit jelent ez az én speciális esetemben? Ritkán rendeztünk előadósokat, é3 a következő időkben sóvórogtuhk a művészi tevékenység iránt: Egyrészt, hogy valamelyest kielégitsük művészet iránti éhségünket, másrészt pedig, hogy a tréfának és mókénak, amelyektől gyerekek lévén - elestünk, a következőt eszóltük ki: egy este, alkonyatkor, a barátom meg én koldusnak öltöztünk, éslészegembernek, a megfelelő módon ki is festettük magunkat és fel-alá ődöngtünk a vasútállomáson. Idegeneket és ismerősöket ijesztgettünk. Aprópénzt ajándékoztak nekünk, kutyákat uszitottak ránk és a pályaőrök elkergettek a peronról. Minél rosszabbul bántak velünk, annál elégedettebbnek éreztük magunkat, mint szinészeket. A szinpadon csupán illúziót kellett keltenünk, itt az életben azonban teljesen valósághűen kellet^ játszanunk, nehogy botrányba fulladjunk. Minden ujabb kihajitás éppen azt bizonyittta, hogy jól játszunk. A gyakorlat megtanitott ró, hojyan Ítéljem meg egészen pontosan, mi a helyes mérték iránti érzék.