Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

72 ELSŐ FELLÉPÉS Omladozni kezdett és összedőlt a Moszkva környéki birtokunk udvarán álló kis épület, amelyben egykor, mint hároméves kisfiú, először léptem színpadra. Nagyon sajnáltuk mindannyian. Ez volt az egyetlen hely, ahol mások zavarása nélkül nagyobb társaság gyűlhetett össze, ahol énekelhettünk, lármázhattunk, táncolhattunk. Hogyan éljünk ezentúl a régi épület nélkül! Nemcsak mi, a szomszédok is megsiratták. Az általános kérésnek engedve, apám elhatározta, hogy a régi helyén uj épületet emeltet, nagy teremmel, ahol alkalmanként házi szinielőadásokat rendezhetünk. Azt hiszem, apámat ennél a döntésnél az az állandó gondja is vezérelte, hogy a gyerekeket lehetőleg a házhoz kösse. Nagyon gyengéden foglalkozott tehát a kis kívánságainkkal és vágyainkkal, mindig engedett az ifjúságnak és az ifjúság igényeinek. Szüleinknek ez a hozzáállása azt eredményezte, hogy házunk - a benne lezajló eseményeknek megfelelően - igen gyakran változtatta az arculatát. így például apám, az ismert jótevő, kórházat rendezett be a parasztoknak. A legidősebb nővérem beleszeretett a kórház egyik orvoséba, és az egész ház roppantul érdeklődni kezdett az orvostudomány iránt. Tömegesen özönlöttek mindenhonnan a betegek. A városból kellett orvosokat hivni, a sógorom barátait. Voltak közöttük a színjáték xssvxixjt művészetének szerelmesei is. Kézi színielőadást rendeztek. És mindenki xvinkáxbxgáxxxi színházpártoló lett. Nemsokkal ezután a másik nővérem érdeklődni kezdett