Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 58 ló a fülét hegyezte". A külföldi tanár szószerint forditotta le a szöveget, és a következőképpen tanultatta meg velünk a mondatot: "A fülek végül egyenesen álltak." De igazságosnak kell lennem és el kell ismernem, hogy egyes osztálytár aim megfelelő tudással hagyták el az iskolát, sőt, kellemes emlékeket vittek magukkal a gimnáziumban eltöltött évekről. Én azonban sohasem értettem a magoláshoz. A memóriámat teljesen eltompitotta és egész életemre elrontotta a rá mért és erőimet meghaladó munka. Mint színész, akinek nélkülözhetetlen eszköze a memória, panaszt emelek emiatt a megcsonkitás miatt és csak borzalommal emlékszem vissza a gimnáziumi időkre. Ami a tudományt illeti, ezen a téren mit sem nyertem a gimnáziumbal. Még most is elszorul a szivem, ha azokra a gyötrelmes éjszakákra gondolok, amel/eket a nyelvtan, vagy görög és latin költők szövegeinek a bemagolásával virrasztottam át. Éjfél van, a gyertya csonkig égett, az ember fáradtsággal küzd, a legnagyobb erőfecátéssel tartja ébren a figyelmét, előtte x összefüggéstelen hvxvxBxéxxfc Bzavak hosszú listája, és a megadott sorrendet feltétlenül be kell tartani. Az emlékezet azonban, iaint valami tclitett szivacs, már semmit sem fogad be. És még oldalakat kell megtanulni! Ha holnap nem tudja őket, kiabálás vár rá és rósz osztályzat, lehet, hogy büntetés is. A legiszonyatosabb azonban a tanár a maga embert megalázó viselkedésével. Végül is betelt a türelem mértéke; apánk megkönyörült rajtunk, és elhatározta, hogy kivesz bennünket az iskolából. Másik gimnáziumba kerültünk. Ez az iskola éppen ellenkezője volt annak, amit leirtani, amelyből elmenekültünk. Itt