Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 51 volt, és csak az egyet en fővezér létezett, neki kellett kinevelnie közülünk az altiszteket, majd később ezekből kiképezte a tiszteket. Versengés kezdődött. Mindenki - hogy a lehető leghamarabb tiszt lehessen - el akarta sajátítani az egész haditudományt. Néhány életrevalóbb fiu komoly vetélytársunkká vált és a fegyverkezelésben eleinte tul is szárnyalták bennünket. Amikor a program kiszélesedett, és elrendelték, ogy: "A mi katonáink feltétlenül tudjanak irni és olvasni", - fivéremet és engem bajtársaink oktatásával biztak meg. Ebből a célból altisztekké kellett előléptetni bennünket. Előléptetésünk napjára hadgyakorlatot tűztek ki. A bátyám, meg én voltunk a két ellenséges hadsereg vezére. Röviddel a hadgyakorlat megkezdése előtt, amikor az egész hadsereg már a tűzvonalban állt és türelmetlenül várta a csatát, a távolból vadászkürtszó hangzfctt fel. Lóháton ülve szomszédaink egyik vendége vágtatott be az udvarba, fehér, rövid, térdigérő női kabátot viselt, és egyéb ruházatának is perzsa egyenruha benyomását kellett keltenie. A hirnök leugrott a lováról, keleti szokás szerint térdet hajtott a fővezérünk előtt, és a legnagyobb szer tetreméltósággal gratulált nekünk, amiért - mint jelentette - a perzsa sah abban a rendkívüli megtiszteltetésben részesít bennünket, hogy egész kíséretével együtt látogatást tesz nálunk. Röviddel ezután fehérszínű, piros övekkel ellátott fürdőköpenyekbe és hálóingekbe öltözött emberekből álló menet tünt fel a távolban. Fejükre törölközőkből csavartak turbánt. Egyesek pompás, valódi bokhara zubbonyt viseltek /abban az idcben x ismert selyem- és báfsonygyóros unokatestvéreim gyűjteményeiből/. Maga a sah rendkívül gazdag keleti köpenybe burko-