A tizennyolcasok; Q 5970

- 2 Előjáték j V, / Amikor a függöny felmegy, a színpad teljesen üres és sötét. A nézőtéren is kialszik minden lámpa, hogy a sötétség teljes legyen. Ezzel a színpadképpel a reménytelenséget és a tanácstalanságot szeretném kifejezhi./ Leányhang

; Tizennyolc éves vagyok, egy budeapesti gimnázium negyedikes tanulója. Negyedikes... A legidősebbek vagyunk az iskolában... Utolsó év, az utolsó egyesek, utolsó ötösök, utolsó, utolsó, utolsó... S aztán? Hogyan tovább? Mi lesz velünk, mi vár ráuk) hol kapunk helyet az emberek között? Oly parányi, oly csöpp az ember! És olyan könnyű eltévedni abban az útvesztőben, mely ránk vár. Élek... Vatt-e értelme egyáltalán, van-e haszna? Születtem, vagyok éelk..... Fiuhang

: De minek?! /tanácstalanul/ Leányhan

g: /elhalóan, visszhangként/ Minek?... /Óriási sikoly, a szin kivilágosodik. A díszlet nélküli szihpadon befut két oldalról egy fiu és egy lány. Egymás karjaiba rohannak./ Kata: Jaj, te! /szétbontakoznak/ Undok vagy és utálatos? Zoli; Nagyon megijedtél, kislány? /nevetve/ Kata: Nagyon! Buta vicceid vannak Zoli! Zoli Pedig komoly okom volt rá, hogy keresselek.... Kata: Kerestél? Zoli: Persze. Kata: Szóval nem szándékosan ijesztettél meg? Zoli: Persze hogy nem. Kata: És miért kerestél? Zoli: /hirtelen szőjön csókolja/ Ezért!