Panneau; Q 5949

- 63 Szins Eszter szobája. EgZter: /lerakja a holmiját a szobában/ Kósné

s Már vártalak. Dávid? EgZter: Hozza a csomagokat. Kósné: Képzeld a múlt héten bent volt az apósod Attilánál. Azt üzeni neked, hogy szabad vagy, ha te is ugy akarod. Eszter: /kitörő örömmel:/ Azt mondta? Biztos, hogy mondta? Nem akarsz becsapni? Kósné: Apósod emiitette azt is neki, hogy egy épitész jár ide. Százezer forintot tudna keresni egyetlen képpel. Hát ettől biztosan megnyugodott, hogy nem mindenki nevette ki és aztán azt mondta, mondja meg neked, szabad vagy - ha akarod... Eszter: Ezek szerint nem is hiányzott neki, hogy nem mentem el. Meggyógyult, most már szabad vagyok...fő, hogy szabad vagyok! Fő, hogy nem lesz öngyilkos miattam és Dávid is megnyugszik. Kósné: Két ilyen rendes embert szedtél össze. Egyik átad a másiknak, akkor is ha vérzik a szive, csakhogy te boldog légy...Ha kijön a klinikáról, csókolj neki kezet. Eszter: Megteszem...Kezetcsókolok neki. Nézd, ezt a teritőt Pesten vettük a Képzőművészeti boltban. Látod?...ez illik ide. A váza pedig most ideiglenesen idekerül a folyóirat tartóra...anyu, én már nem is vártam ekkora boldogságot. És ne hidd, hogy Attilának nem fogom megköszönni. Megcsókolom a kezét, ugy ahogy mondtad. Dávid! Kósné: Csókolom, mama. összetörsz, főleg magadat, vigyázz! Eszter: Attila azt üzeni, képzeld, az apósomtól üzeni, ha akarom szabad vagyok. Azt mondja apósom, hogy jól van, vele is beszélgetett. Levették a kezéről a gipszet és még nevetett is. Dávid: Engem nem emiitett? Eszter: Mózest nem kérdezte?