Az örökség; Q 5940

- 66 - JUDIT Anyádnak csak hiszel nem? — anyjához — Nos, mondja m g elvetemült fiának, kitol örökölte félelmetes gazemberségét, Ostrava $ny brutalitását, gondolkodásmódját, szellemi fogyatékosságait? — ordit — Mért nem merte megmondani, micsoda hitvuay böftöntviselttöl származik? — szinte Péter szájába kiabál.— És dicső fia mért nem becsüli azt az embert, aki fölnevelte, otthont nyu tott neki ós akinek a nyakán élősködik! — anyjához — Mért hagyta fiát téves illúziókban ringatni?! Hogy ne tudja igazi apjának világraszóló blincset lekmónyeit, aki egusz életé a börtönben töltötte, hiszen most is ül! Az anya megsemmisítő pillantással móri végig lányát. Péter tanácstalanul nozegetáőket, majd hirtelen föltámadó indulattal, megvet en nézi őket AZ ANYA Gzóval eszel akartátok Pétert ellenem uszítani! PÉTÉ — közbevág — No halljuk az igazságot. De, aki hazudott, vagy hazudik« csúnyán megbűnhődik érte! AZ ANYA Те с ;ak no fenye«;gess senkit! Éppen néked nincs erre jogod! Es hogy ki az apád, az tulajdonképpen lényegtelen tényező. Vagy és kési! PÉTER — üvölt — Azt kérdeztem ki az apám! A2 ANYA Volt, ezt elhiheted! PÉT Л De kicsoda, a szentségitJ Merthogy nom a gólya költött, az biztos! AZ ANYA Hagyj már békén engem! PiTER Na, kis ater, akkor felelj tel BAKLAY Először is jegyezd meg magadnak Péter, sem húgom, sem jOLdlt nem hazudott. Valóban nem én vagyok az apád. Mikor anyádat megismertem már hat hónapos terhes volt... veled. Egyébként a te apád szakasztott olyan mint te, testileg, szellemi-