Az örökség; Q 5940

- 65 < kolostorban he?*«. Nem gondolod, hogy szörnyen nevetséges vagy?! JUDIT Nem, nem a zárdában győződtem meg róla; már jóval előtte, melyet le sem tudna tagadni, hiszen annyira szemérmetlen volt, hogy legtöbbször szemtanuja lehettünk viselt dolgainak... Egyébként valóban nevetséges vagyok, de csak az ön szemében, mert nem követtem példáját, nem z llötüem el mint az anyám. 4 Igaza van, ez példátlanul nevetséges... De boldog vagyok, hogy nem örököltem az ön természetét. — hideg, gyűlölködő tekintettel nuzi anyját — Csak egy valamit örököltem az anyámtól, akárcsak Péter,..« de amig elek, soha nem felejtem el ós ami örökké a lelkén fog száradni... AZ ANYA — gonoszul n zi — Igazan?... Nos, halljuk, mit örököltéli Mielőtt Judit válaszolhatna, Péter közbevág, szinte kijózanodva PÉTER Na, isten álld meg a rendszert! Látom, már helyben vagyunk. — Judit felé — Jó, hogy eszembejuttattad komám. Ha már ilyen szépen összejött e dicső szintár3ulat, legalább megtudom, kinek a fia vagyok, ki az apám, kinek a termékre tót örököltem. De remélem, senki nem fog hazudni vagy félrevezetni. — fenye etően Juditra néz — Mert a minap iszonyúan megsértettek. Azt állitották, hogy nekem nem Barlay János az apám. És ami fölöttébb kinos, ezt már idegenektől is hallottam. Persze, senkinek nem aka tarn elhinni, legf őképpen Jutkának és második anyjának nem. Nem is hiszek nekik. Van bennük valami, ami arra késztet, hogy az ilyenfajta ártatlan, tul becsületes tipusu embereknek ne higyjek. Egyenesen irtózom tőlük ós puszta látásuk is undort, megvetést vált ki belőlem.