Az örökség; Q 5940

- 54 JUDIT — indulattal — Majd ölhetett kézzel nézem, hogy az apámat kifosztja, kirabolja nom? AZ ANYA — megvetően — Nahát, ez mir ugyancsak fölháboritó ós undorít I Te ezt nevezed testveri szeretnek? JUDIT — metszően — Miért? Maga mit nevezett anyai szeretetnek, mig kisebbek voltunk? Amit irántunk, különösen irántam tanúsított, nemdebár? AZ ANYA — metsző, fülsértő Lángon. Fenyegetőzve — Idefigyelj! Ha a hangodon nem tudsz uralkodni és más témáról nom tudsz diskurálni, csak a múlton kórőzni, akkor én nom vagyok hajlandó szóbaállni veledi...Ezt jegyezd meg magadnak! I Gyűlölködve nézi lányát, sokáig dermedt csönd. Péter jelenik megfejófc bedugja, majd tántorogva bejön PÉT I — részeg csuklással — Hukk... Nofene, kivel veszekszel már megint mutorkám? — mivel nem кар választ — Jaj, képzeld, a kisfater ugy kivágott а bodegából, hogy csak ugy nyekkentem. — morog — Az embernek már ott sem lehet nyugta, mindenhol üldözik. AZ ANYA — szidásában is szeretettel — Nem azógyelled a pofád, te részeg disznó! Tényleg olyan vagy mint az állat! Már teljesen lezüllöttól. Örökké löket alatt állsz! PÉT.

Л — röhög — A meglehet komám, de hidd el, még sosem láttam disznót részegen. Bárgyuan vigyorog, nagyokat pisbg. Neki megy a karácsonyfának AZ ANYA Ulj már le te... te vörös ökör! Még feldöntőd а karácsonyfát.