Az éjszakai vizsgálat; Q 5938

-78Pelbár: Nem! Moat már nem! Nem tudnék több éjszakát igy végig vergődni, Ezzel a tudattal. Most aztán már mindennek a végére kell járni. Letettem az asztalra a megcáfolhatatlan és kétségbevonhatatlan bizonyitékot és bűnjelet. Géza, beszélj! Bonta: És nem gondolja, hogy ez a bűnjel és bizonyiték ön ellen is terhelően vall. Miért rejtegette eddig? Hiszen ezzel fedezéket nyújtott Marsányinak, hogy a viszszaéléseit további éveken át zavartalanul folytathassa. A felelősséget most már nyiltan vállalnia kell, Pelbár: Belátom, Most már ezzel is szembenézek. Versitz: Én is azt mondom, most már ne kerüljük el a szembesítést, Szörnyű egy betegség az, borzalmas egy kor, ha az ember egy olyan titkot rejteget és fojt el magában, amely tulajdonképen minduntalan kitörni készül belőle, /Bontához/ Emlékszik talán, hogy amikor a levelet olvastam, azt mondtam magának, ismerem én ezt az érzést, ezt a kényszert, amely az ember kezébe tollat ad, vagy az Írógép mellé ülteti. Én is átéltem. Arra gondoltam szüntelen, hogy valamilyen formában névtelenül mégis csak a világ tudtára kellene adnom, hogy mit tudok Marsányiról, hogy az az ember, aki naponta barátságosan átkarolja a vállam, kellemesen elcseveg velem, aki ugy viselkedik, mintha a legfelhőtlanebb volna a viszonyunk, egy közönséges gazember /Marsányihoz lép, szembenéz vele/ akit legszívesebben szembeköpnék. No végre, csakhogy annyi év után kiMár jött belőlem. Mák akkor is, évekkel ezelőtt tollat