A festmény; Q 5920
A festmény « 3 ** Most épp oly boldog érzéssel nézek magára, mint a mesterre, amikor megdicsért. Tudja, én hálás vagyok a mesternek, amiért magához vett az osztályára, Ezért ragaszkodom is hozzá, Ugy bántott, hogy véleménykülönbség volt maguk között, Laci: Miért bántja ez magát? Éva: Mert a mestert szeretem, mint tanáromat, maga pedig mint művész az eszményképem. Jaj, talán ezt nem lett volna szabad elárulnom, Laci: őszintén jól esett, de nem bizom el magam. Különben a mestert én is szeretem, в még talán hálásabb va» gyok neki, mint maga, Éva: Igazán, Laci? Miért? Laci: Mert engem protekció nélkül vett fel, Éva: Na ne bántson. Hát kit vett volna fel, ha^magát, Laci: Éva, maga őszinte volt, én is az leszek. Tudja, hogy nekem csak z a harmadik kisérletre sikerült ide bejutnom. Ezért vagyok huszonnégy éves fejjel még csak harmadéves, Éva: Ezt nem értem. Nemcsak az osztályon, hanem az egész akadémián magát tartják az egyik legtehetségesebb növendéknek, Laci, maga háromszor ment neki a felvételinek, amig sikerült? Ez lehetetlen, Laci: Pedig igy van, Éva: Hát hogyan lehet ez? Laci: Az én apám egy egyszerű dorogi bányász. Már az nagy szó volt, hogy a gimnáziumot eltudta végeztetni velem. Ahhoz azonban már nem voltak kapcsolatai, hogy ide is bejuttasson. Az esztergomi rajztanárom fedezett fel, tanitgatott, biztatott, édesapámat is meggyőzte, hogy engedjen művésznek, de összeköttetése neki sem volt ahhoz, hogy felvetessen, Éva: Ne haragudjon, de még mindig nem értem. Egy olyan tehetséges embernek, mint maga, miért kell protekció?
