Csikorognak a szélkakasok; Q 5899

- IV Barlai: Én még valahogy csak kivárom ezt az időt /csomagolni kezdi kifelé a gyógyszereket az asztalra/, meft túl vagyok ezen, de az unokaöcsém forradalmi indulatát egy kicsit lehűtötte ez. Őszinte forradalmi indulatát. András: A betegeket el kellett különitenem. Barlai: Mesélte a helyettesed. András: Milyen helyettesem? Barlai: Hát... egyedül vagy itt... azóta? András: Egyedül, mint orvos, három ápolóval. Barlai: 8 mi lesz, ha utána felelősségre vonnak, azért az ávósok vagy a felkelők, amért egyformán kezelted őket? András: Ez esetben feljelentelek, hogy te is ezt csináltad. Barlai: /elmosolyodik/ Külföldről idéztetsz haza? András: Nem hiszem, hogy csak ez az alternativa van. Barlai: /ugyanazzal a fanyar gúnnyal/ Hanem? a "harmadik" út?! András: Elképzelhető az is, hogy után

a egyiknek se lesz igaza. Barlai: Ez nagyon megnyugtató lenne számomra, ahogy én a helyzetet ebben a pillanatban megítélem, /később/ De nem csak "orvosi" vágyálom

1

1 ez? András: /szemérmesen/ Ha női hang keres, nem tudod, hogy hol vagyok. Még ha otthonró

l keresnének is. Barlai: /tudomásul veszi, aztán/ Nem haza mész aludni? András: Átadom a betegeket, mielőtt elmegyek. A szomszéd szobában egy orosz katona fekszik, narkózisban, az emeleten a sarokban néhány államvédelmi katona... a földszinten pedig a felkelők. /А szin elsötétedik./