Hamlet és Julia; Q 5854
6 Julia: Azt hiszem tévedsz. Ma ugylátszik nehezebben értjük meg /folyt./ egy i a^ ste Te az t hi aze <3 f hogy én ugy képzele a jövőmet /groteszkül/ Hogy majd kitárul az iskola kapuja és fehér ruhában, koszorúval, lépkedek az élet utján, amit telehintettek rózsaszirommal. Esetleg kosár is lesz a kezemben, /elneveti magát/ Nem Attila, Tudni valőban nem tudom, de sejtem, hogy "az élet" пега olyan egyszerű. Eddig minden megvolt. Egyetlen gyerek vagyok, a szüleim igazén mindent megtettek értem,, illetve nem mindent. Erre csak mostanában jöttem rá. Tárgyi vonatkozásban valóban mindent, de... de valami mégis kimaradt, amit még nem tudtam magamnak pontosan megfogalmazni, de mindig hiányzott, íindig. Velmi, ami nem ruha, nem szép szoba, nem jó étel, nem zongoralecke és nem pénz. Pedig a szüleim szeretnek. Mégis mást, mint az a fajta kötelességből megkövesedett szeretet, valami, amit mir tőlük nem kaphatok meg, amit magamnak kell megteremteni. Nem tudom érted-e? Itt van ez a mai nap. Borzasztóan vártam. Aztán ... aztán nem ugy sikerült. Istenem nem nagy baj. Mégis örülök neki igy is. Nem hagytál elmenni és itt lehetek veled. Nekem ez igy is ünnep. Öröm, /hirtelen elhallgat/ Attila: /a fiút elárasztja a kiengesztelés hulláma, megfogja a lány kezét/ Csodálom a konokságodat Juli, Julia: /А teremből hangosabban vad ritmusu tánc zenéje hallatszik/ / Qyere táncoljunk. Attila: Oda nem megyék. A Cosinus miatt. Képzeld az előadás alatt azt súgta, beszélni akar velem. Izgalmamban majdnem utána mondtam. Ez akkor volt, mikor épp Ophéliánsk adtam a végszót. /elneveti magát, feszültsége feloldódik/ Zárdába hát eredj, hamar pedig, Isten veled... Képzeld ha azt mondom, Zárdába hát eredj, utána beszélni akarok veled. /Mindketten nevetnek. A lány lassan mozogni kezd a zenére, a fiu követi, végül mindketten átadják magukat a ritmusnak/ Tánc.
