Hamlet és Julia; Q 5854

- 21 Hamlet: Igen, hát nekem egy is/elég volt egy életre. Julia: Attila. Te az imént mielőtt elmentél el kezdtél valamit mesélni. Szeretném, ha befejeznéd. Attila: Hülyeség ilyenkor életr-jzokst mesélgetni, /pödri a fülét, majd ismét rágyújt/ Julia: Nézd Titi, én.... segiteni akarok. Most ne szülj közbe. Tudom azt akartad mondani, nincs rá szükséged. Tudom. úe érzem, igenis szükséged van ró. em szabadna önön hiúságodnak ennyire hűséges szolgája lenni. Nem veszed észre ? Egész este fogocskát játszunk, mikor azt hiszem már megfogtalak, megint nem vagy sehol. Miért csinálod? A tila: f elejted el, amit az imént elkezdtem. Semmi bajom és semmi sem történt. Mi történhetett volna? /ezt a kérdést magának teszi fel/ Julia: Nem tudom. De hiszen ép ez az amit tuszni szeretnék. Nem vagy őszinte hozzáa, de különösen magadhoz nem. Amikor igy pödrőd a füledet mint most. /a fiu hirtelen elengedi a fülét/ Attila: /dühös, gorombán/ -Fejezd már be végre és hagyj bék&i Ezt te úgysem értenéd, /hirtelen megfordul/ Julia: Gondolod? Azt hiszed csicsergő madárka va^ok? Azt hiszed csak szépen tudok szavalni vagy legfeljebb jól twistelni?.. Többet megértek mint sejtenéd. Attila! Nekem is vannak szüleim. Attila /visszafordul/ Mondott valamit az Ede bácsi? 6 nem tud semmit.