Hamlet és Julia; Q 5854

- 22 Julia: Nan. Nem mondott semmit. Te azt hiszed az emberek vakon járnak és ha nem mondunk el valamit, az nincs is. Tévedsz, la valakit szeretünk, azon észreveszünk mindent. Mindent. Talál többet, mint esetleg a szavak ki tudnak fejezni. Csak nem mindig kérdezünk. Néha azért nem, hogy kiméijük önmagunkat. Most ugy érzem, kérdeznem kell, mert segiteni akarok. Attila: Nem kell segitség, nem kell. Senkitől. Ezen ugy sem lehet segíteni. Érted? Ezt már ugy elrontották Julia: Mit? Attila: /érzi csapdába került, bgy darabig nézi a lányt, majd megfordul és a vitronben lévő madarakat nézi. Csend./ Julia: Ündent helyre lehet hozni csak akkor nem, ha elhatározásunkat ilyen hangulatba hozzuk, amilyenbe te most vagy. /a fáu egy percre visszafordul ránéz, majd szó nélkül ismét megfordul/ Igem, i en. Te azt hiszed, raa van életed legsötétebb napja és nincs kiut. Hidd el, mindegyikünknek vannak időnkánt problémái a családdal, szülőkkel. Kekem is. De senki sem intézi el a dolgait, vagyoldja meg a problémáit, hogy enynyire heves, indulatos és gyűlölködő. Képzeld el ha a szülők is időnként ilyenek volnának? Én azt hiszem talán ott a baj, hogy a felnőttek mindenárén és makacsul saját életfelfogásukat gyerekeikre kényszeritik. A módszer változó, mertvan aki széyszóval ugyanazt teszi, amit esetleg másvalaki veréssel. Nem a módszer a fő, Persze ez általában nem megy. zt ugy hivják, hogy nevelés és erről beszélnek unos-untalan, csak hogy még a nagyokosok sem tudják a végére járni. De ha az inditékot megértettük, akkor...akkor sok minden tisztázódik. Amit ma elitélünk, vagy tiltakozunk ellene, holnap szerepet cserélve, ellenünk tiltakoznak. Attila: Csoda dialektikus vagy.