Gitta; Q 5838

г - 25 elmenekültek sántán, sebssalten, rémülten, reményvesztetten oda a&ol még maradt pusztulnivaló, hogy menedéket keressenek éhesen, egymás szagától undorodva és piszkosan, hogy összebújjanak egy-egy patkányos pince dohos Bakában. És ott a boldogan visongó patkányok között uj reménység után sóhajtottak. Innen hajtotta ki őket a megkorduló gyomor kinja friss lóhullát keresni, hogy a csendesülő gyomor kinja után uj életösztön álmodni kényszerítse őket uj otthon után... Ók voltak!... és csak hullájuk bűze szivárof a patkányos pincék romzarta mélyéről!... Én vagyok!... ügy látszik lennem kell!..• Miért kell lennem?.... Miért!?!... E kérdésre nincs visszhang. Csak szivem dohog! A szemem a \ jövő De mered. Ez a jövő olyan homályos mint ez a hullabü% zös éjszaka ahol patkányok surrannak sik antva a romok között. A szivem dobog és préseli s >ét a vért a testembe, hogy éljek most és legyen belőlem jövő. Kiégetten, sötéten, por, füst, szenny között várnom kell a szerelemre, hogy mámora feledtessen velem minden borzalmat és szüljek uj életet ki csak mesémből tud ezekről az időkről ahol por, £üst, korom és szenny alól hulla bftzzel patkany sikkantás szivárog elő.... /Dermesztő csend, majd ebbe hasit bele rémült kiáltásként/ Nem!... Nem!... Neeem!... Nem kell a szerelem! Nem aloíok uj embert szülni ki ne tudjon semmit a voltról! Nem!... Nemi... Nem akarok uj embert szülni, hogy bomlott agyával gyűlölve romokat, hullákat, patkány gyönyört teremtsen egy kamos jelennek! Nem!... Neeeem! öreg n

ő: /Botra tárn* szkcü va, csoszogva jön. Púposra hajlott a háta. A kép ellenkező oldaláról lép be. Meg-megáll. Fájósán egye\