Művészkocsma; Q 5831

о - 39 jármüvek, akárcsak Velencében. Aliol olyas mélységesen mély a csend, mint egy falusi kútban...De nem ezt mondta; hanem as Észak-Olaszországi tavak kis magán-szigeteihez hasonlítottam, az amerikai cipőfüzőkirályok csodás birtokaihoz. Szóval, azzal dicsekedtem, hogy nekem ingyen van olyan csendem, ami olakint sok ezer dollárba kerül... Aztán veled is dicsekedtem. Jóska: Velem? Te?...Tényleg magadon kivül lehettél, szegénykém. Lidia: Elmondtam, hogy nem házasodtunk össze és hogy mennyire tiszteletben tartjuk egymás szabadságát és hogy ez milyen nagyszerű és boldoitó...De mindezt valahogyan botrányosan és frivolán meséltem...És nem úgy, ahogy a valóságban van. Jóska: /csendesen/ És hogy van ez a valóságban, Lidia? Mert látod, ez engem is érdekelne. Nem beszélnél erről velem is egy kevoset? Lidia: Bolond vagy? Tagunkról beszélgessünk? Ugyan, minek? Sem tudunk úgyis mindent egymásról? Jóska: Velem be sohase akartál beszélgetni. Lidia: De meghallgattalak mindig, nem? Pedig hosszan szeretsz beszélni ós körülményesen...Igaz, hogy a végén mindig értelme kerekedik annak, amit mondasz. Okos vagy. Jóska: Köszönöm. Lidia: Ezt azóta tudom, amióta nemcsak úgy teszek, mintha hallgatnálak, de valóban figyelek rád. Tudod, azelőtt régen, mindig másra gondoltam, miközben beszéltél... Jóska: Volt olyan valakid is, akire odafigyeltél?