Művészkocsma; Q 5831

- 23 Jő

ska: Mihályért? Paula: Saját magáért. Az élete értelméért. Jóska: Ezek olyan fellengzős ügyek. Lidia a földön jár... hálaistennek. Nem emelkedik olyan magasságokba, ahonnan lepottyanhat. Annál gyávább... és okosabb. Paula: A padlásig már feljutott. Jóska: Mit akar ezzel mondani? Paula: Nem veszi észre, hogy mióta visszajött, nem él közöttünk? Jóska: Nem tudom. Ehhez nem értek. Velem eddig sem élt...Mégis itt volt és van mellettem, amikor kell. Ne komplikálja az életünket, Paula. Nem érdemes erre а rövid időre... Na, megyek a kuty áj ával.. • Paula: Jó. De azért ne felejtse el megkérni a kezét. Jóska: Olyan sürgős? Paula: Itt van a pillanat. Jóska: Nézze, ez nem ugy van, ahogyan maga gondol ja.. .Tizenöt év alatt az ember nagyon hozzánő a saját...egyéniségéhez. Megszoktam a függetlenségemet. Jól érzem magam ebben a lebegő állapotban...Az utóbbi időkben már csak szokásból kértem Lidiát, hogy legyen a feleségem... ügyis tudtam, mit válaszol. Megvolt az a biztos érzésem, ha megkérem, ő nemet mond... Paula: üzóval maga már nem gondolja komolyan? Jóska: Lidia nélkül, én már élni se tudnék.. .De, ha most lejönne a padlásról és azt mondaná: Jóska, tudod mit, házasodjunk mégis össze - lehet, hogy Összeesinálnóm magam ijedtemben...