Lakatos László: Láz; Q 2106

- 67 ember erre képes...Nem jól mondom.../Lélegzet/Mindig szerettem. Már akkor szerettem, amikor még nem is voltam a világon./Szünet/ TÖRÖK; Maga akkor azért jött le...? .7101» A;

1 "A" mopi-áj

^g TÖRÖK: És az én k^igyógyszertáramból vette kii VIOLA: Máshonnan nem lehetett. Akkor nem gondoltam semmire. Csák arra,hogy meg Ш1 tennem. Ebből is láthatja, hogy nem készültem rá. TÖRÖK: C#ák nem akarja mondani, hogy hirtelen felindulásból tette! VIOLA^/Én akkor azt éreztem, hogy nem alhatnak még egy éjszaka együtt. ïé Féltem az éjszakától. TÖRÖK: Amikor már beadta...Amikor в&се. lejött... VIOlaS Igen?... TÖRÖK: Mért nem akarta, hogy fölmenjek hozzá! Mitől félt! Hogy meg tudom menteni? VIOLA: Hogy magát nem tudja megmenteni! Hogy ha egyszer mégis megindul a vizsgálat, ne mondhassák, hogy maga volt vele utoljára négyszemközt egyedül...Amikor lejöttem, már tudtam gondolkozni. /Szünet/ Most pedig visszahívhatja a rendőrt. Nem fogok letagadni egy szót sem. TÖRÖK: Hogy tudott élni azutání^A-agolgálatát ellátni. Sosem volt a betegekhez olyan jó, mint az"utolsó hetekbenTT.Tgy élns^Magába zárni. Senkinek el nem mondhatni. VIOLA: Elmondtam. A hap és az éjszaka minden órájában. Magának, â szemébe néztem és a szemew0£ megmondtam. Éjszaka belesugtay a párnába. És azt képzeltem, hogy a maga feje ott fekszik. At én párnámon. AT TÖRÖK: /hangjában kis forró reka&tséggel/ Vlol«rhllaga--Hiéig-^ny<^ VIOLA: TÖRÖK: Éh. ..Mos-t már több mint négy hónap telt el azóta. Nem érzett le!" ösmeretfurdalást? Egyetlenegyszer sem? VIOLA: Sokszor fájt, hog/ maga nem tudja, hogy mit tettem magáért. De