Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 8 jak neki és - no mit gondolsz? Klára: És? Leonhard: Megkérjem apádtól a kezedet! Klára: Oh! Leonhard: Vagy nem jó lesz? Klára: Nem jó? Meghalnék, ha nem lehetnék hamarosan a feleséged, de te nem ismered az apámat! Nem tudja, miért sietünk ugy, nem tudhatja, mi nem mondhatjuk meg neki, és Ő sz-izszor is kijelentette, hogy leányát csak annak adja, a kinek mint ő mondja, nemcsak szerelem van a szivében, de kenyér is a fiókjában. Majd igy fog szólni: Várj még egy esztendőt, fiam vagy kettőt, s te mit fogsz neki felelni? Leonhard: Csacsi, éppen ez a kérdés már el van intézve. Megkaptam az állást, pénztáros vagyok! Klára: Pénztáros vagy? Hát a másik jelölt, a tiszteletes ur öccse? Leonhard: Részegen ment a vizsgára, a kályha előtt hajtotta meg magát s nem a polgármester előtt s amikor leült, három findzsát levert az asztalról. Tudod, hogy milyen hirtelen ember az öreg! Uramfia! - igy pattant föl, de erőt vett magán, az ajkába harapott, de szeme keresztül villogott az okulárén, mint két kigyó, amely ugrásra készül, s minden izma megfeszült. Aztán a számolásra került a sor és hehe - az én versenytársam saját találmányú egyszeregy szerint számolt, amellyel egészen uj eredmények jöttek ki; ez elszámitja magát, - mondotta a polgármester s egy olyan tekintettel, amely már beiktatásszámba ment, kezét nyújtotta nekem s én azt, ámbár dohányszagú volt, alazatosan az ajkamhoz emeltem - különben itt a kinevezés, aláirva és megpecsételve! Klára: Ez igazán Leonhard: Váratlanul jött, ugy-e? De azért nem is egészen véletlenül történt. Miért nem mutatkoztam nálatok két héten keresztül? Klára: Mit tudom én? Azt hiszem mert az utolsó vasárnapon öszszevesztünk.