Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 7 Klara: Hát az csak természetes, hogy a mikor először láttam újra, oly hosszú idő után, jól megnéztem, és csodálkoztam, hogy milyen nagy és - /abbahagyja/ Leonhard: De miért pirultál el, amikor megint rád nézett. Klára: Azt hittem a szemölcsöt nézi a bal arcomon, hátha az is megnőtt! Tudod, hogy mindig erre gondolok, ha valaki ugy megbámul, s hogy ilyenkor mindig elpirulok! Ugy érzem magamat, mintha az a szemölcs nőne, amig valaki nézi. Leonhard: Akárhogy is volt, engem fölingerelt és ezt gondoltam magamban: még ma este próbára teszem! Ha igazán a feleségem akar lenni, akkor tudja, hogy nem kockáztat semmit. Ha nemet mond, akkor Klára: Oh, nagyon, nagyon csúnya, amikor ellöktelek és fölugrottam a padról. A hold, a mely addig az én szerencsémre olyan hűségesen sütött be a lugasba, szomorúan merült a nedves felhőkbe, én el akartam sietni, de éreztem, hogy visszatartanak, egy pillanatig azt hittem, te vagy, de a rózsabokor volt, amelynek a tövisei ugy fogták a ruhámat, mint az éles fogak. Te rágalmaztad a szivemet s én magam sem biztam már benne. Ugy álltál előttem, mint aki egy tartozást hajt ba, én - oh Istenem! Leonhard: Én bizony most sem bántam meg. Tudom, hogy csakis igy biztosíthattalak a magam számára. A régi gyerekszerelem megint kinyitotta a szemét, s azt nem zárhatom le elég gyorsan. Klára: A mikor hazajöttem, betegen találtam anyát, halálos- betegen. Hirtelen esett ágynak, mintha láthatatlan kéz döntötte volna le. Apa üzenni akart értem, anya nem engedte, hogy örömömet ne .zavarja. Hogy vert a szivem, amikor ezt meghallottam! Húzódtam tőle, nem mertem érinteni, reszkettem. Anya gyermeki aggódásnak vette és magához intett. A mikor lasáan közelmentem hozzá, magahoz vont és megcsókolta beszennyezett számat. íajd meghaltam, szerettem volna kivallani előtte mindent, kikiáltani, a mit gondoltam és éreztem: én miattam fekszel igy. Meg is tettem,- de könny és sirás fojtotta el a szavakat, ő szegény az apam keze után nyúlt és boldogan rám feledkezve igy szólt: Milyen szive van. Leonhard: Anyád meggyógyult. Azért jöttem, hogy sok szerencsét kiván-