Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 6 ugy rémleüt, mintha a szomszédék Borbaiája állna az ablakban. Klára: Hát ezért! Leonhard: Mindig olyan rosszkedvű vagy! Két hétig is elmaradhat az ember, eső meg napsütés tizszer is váltakozhat ik az égen, ha végbe megint eljövök, a te arcodon még mindig ott van a régi felhő. Klára: Volt az másképpen is. Leonhard: Volt bizony. Ha mindig olyan lett volna az arcod, mint most. Sose barátkoztunk volna össze. Klára: Hát aztán? Leonhard: Ilyen könnyen rázol le a nyakadról? Jó, én nem bánom. Akkor hát /célzással/ a múltkori fogfájásod nem jelentett semmit. Klára: Oh Leonhard, nagyon rosszul tetted. Leonhard: Hosszul tettem, hogy a legfőbb kincsemet, mert az vagy te, az utolsó'kapoccsal is szorosan magamhoz akartam láncolni? Ks éppen abban a pillanatban, a mikor az a veszély fenyegetett, hogy elveszitelek'/ Azt hiszed, nem láttam a néma pillantásokat, a melyeket a titkár úrral váltottál? Szép örömpap volt az rám nézve! lancba vittelek, és Klára: Még nem eleget kinoztál! Minek tagadjam, ránéztem a titkárra. De csak a bajusza miatt, amelyet az egyetemen növesztett és amely neki Leonhard: Olyan jól vág, mi? Hiszen ezt akartad mondani. Oh , ti nők! Néktek a katonai bajusz még a legrondább figurán is tetszik! Ln bizony dühös vagyok rá, nem is titkolom, elég sokáig állott te nálad az utamban: - nekem bizony az a ficsúr, nevetségesen kicsiny, gömbölyű képével, középen kettéválasztott sürü hajával olyan volt, mint egy fehér házinyúl, amely a bokor mögé bujt. Klára: Még nem dicsértem, minek kisebbited? Leonhard: Ugy látszik, még mindig melegen érdeklődői iránta! Klára: Mint gyerekek, együtt játszottunk és azután - nagyon jól tudod. Leonhard: Hát hogyne, tudom! De éppen azért!