Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 58 vásárolj mérget a patikában, tedd ki, mintha a patkányok elé tennéd, még csak intened sem kell a szemeddel, én beveszem és haldokolva azt fogom mondani a szomszédoknak, hogy tötött cukornak néztem. Leonhard: Nem fogod meglepőnek találni, ha az az ember, a kitől ilyet vársz, azt mondja, hogy nem! Klára: Akkor az Úristen ne nézzen raám rettentő szemmel, ha előbb megyek hozzá, mintsem szólitott. Ha csak magamról volna szó, - én viselném, béketűrő szivvel fogadnám, mint megérdemelt büntetést, nem tudom, miért, ha a világ nyomorúságomban legázolna, a helyett, hogy támogasson; a gyermekemet szeretném, még ha ennek az embernek vonásait viselné is, és annyit sirnék a szegény, ártatlan teremtés előtt, hogy ha korban és észben gyarapodnék, nem vetné meg és nem is átkozná meg az édes anyját. De nemcsak rólam van itt szó és könnyebb lesz az Ítélet napján a birónak arra a kérdésére felelnem, miért ölted -meg magadat? - mint arra a másikra; miért hajszoltad odáig az apádat? Leonhard: Ugy beszélsz, mintha te volnál az első vagy az utolsó! Sok ezren estek át rajta te előtted, de beletörődtek, sok ezren fognak még igy járni te utána! és meg fognak nyugodni a sorsukban: vagy az talán mind rongy volt, hogy te külön sarokba akarsz félreállni. Azoknak is volt apjuk, aki egész sereg uj átkot talált ki, a mikor először hallotta a dolgot s mindjárt gyilkosságot meg agyonverést emlegetett, de aztán elszégyelte magát, raegveze. kelt a szitkozódásért meg az istenkáromlásért, odaült a bölcső mellé és ringatta a gyereket, vagy elhesegette mellőle a legyeket. Klára: Rólad könnyen elhiszem, ha nem tudod felfogni, hogy olyan ember is van a világon, aki megtartja esküjét. Harmadik jelenet. Fiu: : /belép/ Virágot hoztam! De nem szabad elárulnom, hogy kitől. Leonhard: Ej mi szép virágok! /homlokára üt/ Manóba! Milyen ostoba vagyok! Nekem kellett volna küldenem! Hogy mászom ki eb-