Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 11dolataimmal. Rég kinőttem én az ilyen bolondságokból! Ha zöldelni látok egy fát, azt gondolom magamban; nemsokára virágzani fog! Ebben nem is csalatkozom soha, igy hát nem is hagyok föl ezzel a régi szokasommal. De az emberekről nem gondolok semmit, a világon semmit, se jót, se rosszat, igy aztán nem is kell fölváltva pirulnom vagy sápadnom, ha megcsalják az aggodalmaimat vagy a reményeimet, En csak kitapasztalom az embereket és példát veszek a két szememről, amelyek szintén nem gondolkoznak, hanem csak látnak. Azt hittem, hogy a pénztáros urat már egészen ki is tapasztaltam, és most itt találom, s be kell ösmernem, hogy csak félig tapasztal' tam ki. Leonhard: Antal mester, visszájáról nézi a dolgot. A fa, szélvész meg időjárás szerint növekedik, az ember magában hordja törvényét és szabályát. Antal mester: Ugy véli? Bizony, mi öregek nagyon megköszönhetjük a halálnak, hogy olyan sokáig enged bennünket köztetek, fiatalok között szaladgálni és módot ád arra, hogy kinevelődjünk. Régente azt hitte az ostoba világ, az apa arra való, hogy fölnevelje a fiut. Ellenkezőleg, a fiu adja meg az apának az utolsó pol/Wrát, hogy a szegény, együgyű öreg embernek a sirjában ne kelljen magát a férgek előtt szégyelnie. Istennek hála, én az én Károly fiamban derék tanitóra akadtam, mert ő ugyancsak kíméletlenül veszi föl a harcot az én előítéleteimmel és semmi elnézéssel nem kényezteti a vén gyereket. Igy ma reggel is két uj dologra tanitott meg engem, a legügyesebb módon, hogy még a száját sem nyitotta ki, és még csak nem is mutatkozott előttem, - sőt mittöbb: éppen ezáltal. Először megmutatta nekem, hogy nem kell az adott szót megtartani, másodszor, hogy fölösleges templomba menni és Isten parancsát magunkban fölfrissíteni. Tegnap este azt Ígérte nekem, hogy megteszi és én biztam benne, hogy eljön a templomba, mert azt gondoltam, hálát akar adni a mi jóságos Teremtőnknek, amiért édes anyját meggyógyította. De nem jött oda és én nagyon kényelmesen ültem a székemben, a mely persze két embernek szük egy kissé. Nagyon jól esnék-e neki, ha én is elsajátítanám ezt az újmódi tanítást és én sem tartanám meg a neki adott