Solt Andor: Vezérfonal a magyar színház- és drámatörténet anyagához (2. rész: a reformkor); Q 688

50 a keleti figurát, akiben alattomos ravaszság és vérengző kegyetlenség keveredik buja érzékiséggel. Hasonló romantikus motívumokkal találkoztunk ugyan már a Vémás

zban ia, de ott az iró csak külső eszközökként használta ezeket, mintegy ráaggatta őket a vértelen és halványan,sematikusan megrajzolt alakokra. A Earót üán-ban ezeket a motívumokat Vörösmarty a jellemekből fejleszti ki és konkrét történeti háttér megrajzolásával teszi valószorüvé. A Marót bá

n cselekménye a 16. századi török-magyar háború korában játszódik. Ebben az időben az elrabolt keresztény ifjúkat valéban janicsárokká nevelték a törökök s felhasználták őket hódító hadjárataikban. Bod története tehát kortörténetileg nézve is tipikus, mig a Vénász-ban Kolta martalóccá válása semm'vel sincs indokolva. Ugyanígy Marót bán féltékenységének reális alapja van, mig Telegdi bosszúja csak feltevéseken alapszik. Figyelemreméltó a dráma befejezése. Bod és Ida könnyelmüségőkért, Hasszán gazságáért életükkel fizetnek. Karót bén életben marad s megfogadja, hogy ezentúl minden erejét a törökök elleni harcra fordítja, hazája ügyének szenteli. Egyéni élete rombadölt, de Marót bén nem süllyed pesszimizmusba, felülkerekedik benne a közösségi ember kötelességérzete. Az egyéni élet szenvedélyeinek katharzisa a közösségi élet vonalán következik be. A Marót bán-ban teljes szépségében bontakozott ki Vörösmarty költői nyelve. Különösen a szenvedély kifejezésére talált megragadó költői képeket. Etekintetben legsikerültebb Marót bán nagy monológja a sírboltban /IV. felv. 1. jel./ Marót és Bod párbeszéde az •' 'M V. felvonásban és Bodnak a II. felvonást befejező monológja. Itt