Solt Andor: Vezérfonal a magyar színház- és drámatörténet anyagához (Kezdettől Katona Józsefig); Q 686

-15 A polgári irodalom-törtéhetirás azt a reakciós nézetet hangoztatta, hogy a magyar faj nem volt alkalmas a szinjátszásra, " a magyar lélek erősen antitheátrális hajlamú". Ezért nem alakult ki nálunk a középkorban magyar szinját'szás és dráma. Ennek a nézetnek a gyökere : 1./ " faji adottságnak" vette a színjátszásra való képességet, á,/ egyoldalú irodalmi szemlélet, amely Írásos emlékek hijján bizcnyitottnak vette, hogy népünknek nem voltak mimetikus képességei; törekvései, megnyilatkozásai. Nincs alacsonyabb rendű, vagy magasabb rendű faj. A nép művészi képességeinek kifejlődése a társadalmi - gazdasági viszonyoktól függ. Az ősközösségben elő magyarságnak éppen ugy megvoltak a maga miineti-ais, megnyilatkozásai, mint minden más, hasonló fejlődési fokon álló' népnek. Ezeket magéval hozta az uj hazába, de itt - a sajátos magyar középkori viszonyok miatt - nem tudtak tovább fejlődni nemzeti színjátékká. Do a nép körében tovább éltek. Nyomait megtalálhatjuk a népköltészeti termékekben /regölés, nép

mes

ék el

ő tdé -k neácsonyi, vizkereszti, pünkösdi népszokások stb,/ Hont merene kimutatta, hogy a finnugor népek körében voltak színjátékszerű szokások, /Táltos színjáték./ Volt-e a középkorban nálunk nem népi színjátszás? A nyugati népekhez hasonló fejlődés /liturgia-misztérium dráma - moralitás/ nálunk elakadt, A liturgikus dráma elemeinek vannak irodalmunkban nyomai /Pray-kódex/, a többi bizonyito adatok idegen bohocok, bűvészek, táncosok, jokulátorok stb, működésére vonatkoznak.