Feldmann, Miroszlav: A hátországban; Fordította: Áchim András; Q 662
-45KamillÖs ooha nem fogom elfelejteni azt az utolsó véletlen taé lálkozást Ottóval.Mintha a sors akarta volna, hogy mégegyszer lássuk egymást.Ottó sokkal, he soknál öregeDonon tünt nekem.hz már nem a mi régi Ottónk volt, egészen más ember lett.ereztem, hogy őt is meglepte az én nagy változásom. . .Két órán át beszélgettünk.mintha érezte volna,hogy 30ha többé neai jön haza."Mindenki, akinek sikerül visszatérni ebből a pokolból - mondotta - foggal körömmel ragaszkodjék a békéért, ha kell, harcoljon érte, mindenütt, és mindenkor.Harcolni kell ez ellen az átok ellen - a háooru ellen! neszelni,irhi kell! Aki elvesztette a lábát, az emoertől-emberig csússzon és beszéljen! Aki elvesztette félkezét, az amputálva is rázza megmaradt öklét az ég felé! aki pedig egészségesen tér vissza, soha ne felejtsen el minket, halott bajtársaikat ésjonökké harcoljon azért, hogy soha többé ne legyen háboruSOtudta, hogy nem fog visszatérni!"Ha nem térek vissza - mondotta - mond meg anyának, ne szomorkodjék* Nekem talán mindazok után, amin keresztülmentem, az élet nehezebb lenne a halálnál..."Látod, ez az 6 utolsó üzenete hozzád... / Vera ül és Kamilló áll mellette./ Vera: Megértettem az üzenetet,fiam,Nagyon nehéz, hogy ő nincs többé.../könnyeit törli/he még borzalmasabb, hogy az én fiaimnak ilyen fiatalon kellett ismerni az élet és a halál minden nehézségét. Kamilló: /letérdel, anyja ölébe hajtja a fejét és felzokog/ anyára Vera: Attól'a naptól kezdve, amióta ti ketten elmentetek a harctérre, minden lépésteken kisértelek benneteket,... lélekben mindig veletek voltamé Irtatok nekem... a sorok közül azt is kiolvastam, ami nem volt beleirva. areztem kétségbeesésteket, magányotokat,sikoltástokat, hogy valahonnan segítséget kapjatok. Le mit tehet egy anya? ügy anya a mindenható hatalom ellen, az őrület ellen, a mészárlás ellen! Az anya csak a szivével harcol...ő csak szeretetet tud adni... Kamilló: /összetörten/ Anyám, mi lesz most velem!?