Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 38 - t kell olvasnunk az újságot s mindjárt világos élőttünk, hogy micsoda... Ugyan, erigy már! Ide figyelj, Krésó, én pontosan tudom, mért fogadtad el azt az állást odalenn ahban a kősivatagban!... Hiszen te itt is kaphattál volna állást valamelyik biróságon. - Te azonban előlem menekülsz! De nemcsak én tőlem, hanem mindattól, ami itt van, ebből a mocsárból, ahogy mondogatni szoktad... a mocsárból, amelybe belesüllyedünk. .. Krésó:

, Ezek már megint a te képzelgéseid! Nina

: Semmiféle képzelgések... Jól mondtad, az én szerepem talán sókkal kisebb volt a tiédnél, számodra azonban én ma mégis csak a mult vagyok, a perfektum, te pedig nem vagy az nékem... Nem, ez semmiképpen sem szerelmi vallomás... És tudom, hogy most elutazol, hogy elmégy - s én szintén ugy érzem, hogy valahová elmegyek, elutazom én is - s mi ketten nem látjuk többé egymást. A te életfelfogásod szerint mindennek éppen igy kellett történnie - megtörtént, elmúlt - mult idő lett belőle, perfektum! A kislány, aki apuska meséiben, meg a filmben hitt - hála istennek már mögöttem van s aztán az a di4kszerelem nem is volt olyan utolsó dolog, fiatalság-bolondság, most pedig előttem van az élet... S még mit tudom én, micsoda! Krésó

: Ide hallgass, Nina... Nina

: Semmit sem akarok hallani!... Semmit... Te nem tudsz meséket mondani, te csak holmi tényeket ismersz, száraz tényeket... S mindig csak ezekkel a tényekkel ostoroztál, azok pedig hidegek, logikusak - igen, és sose kiáltottál fel, sose ütöttél meg, a leghétköznapibb botrányt se csináltad soha - mindig oly borzalmasan hideg, olyan fölényesen korrekt voltál. - Krésó, mért voltál ilyen, mért vag

y ilyen? - Hiszen tudod - ha már nem érzed - tudnod kellett,