Nép és színház; Q 375

-50­gal, ugy hogy szórakoztató jellege csorbát szenvedjen, a» mégis módjá­ban áll, hogy tanítással vagy kutatással szórakozzék. Egészen játékos formában nyújt a társadalomról olyan használható ábrázolásokat, melyek képesek azt befolyásolni: a társadalom épitői számára kiállítja a tár­sadalom élményeit, az elmultakat csak ugy, mint a jelenbelieket, s pe­dig oly módon, hogy azok az érzelmek, belátások és impulzusok válnak "élvezhetővé", melyeket legszenvedélyesebb, legbölcsebb és legtevéke­nyebb embertársaink merítenek a nap s az évszázad eseményeiből. Szóra­koztassák őket azzal a bölcseséggel, mely a problémák megoldásából fa­kad, azzal a dühhel, mellyé az elnyomottak iránti részvét hasznos mó­don változhat, azzal a tisztelettel, melyet az emberiesség, azaz em­bberszeretet tiszteletbentartása kelt bennünk, röviden mindazzal,ami a termelőket gyönyörködteti. 25. És ez teszi lehetővé a színháznak azt is, hogy nézői élvezni tudják koruknak a termelésből folyó sajátos erkölcsiségét. Mivel a szinház élvezetté teszi a bírálatot, azaz a termelés nagy módszerét, erkölcsi téren nincs semmi, amit köteles megtenni, és sok van,amit meg tud tenni. Ilymódon a társadalom még az aszociális elemből is meríthet élvezetet, amennyiben az életerősen és bizonyos nagysággal jelentkezik. Ilyen esetekben gyakran mutat fel értelmi képességeket és egynémely különleges értékű tehetséget, persze romboló irányzattal. Hisz a tár­sadalom még a katasztrofális módon elszabadult vihart is szabadon él­vezheti a maga fenségében, ha képes úrrá lenni fölötte: akkor az övé az is. 26. Minden esetre egy ilyen vállalkozáshoz a szinház aligha ma­radhat olyan állapotban, ahogy most előttünk áll. Menjünk be e házak egyikébe, s figyeljük meg a nézőkre gyakorolt hatását. Ha körülnézünk, szinte mozdulatlan alakokat látunk, sajátságos állapotban: mintha va­lamilyen nagy megerőltetéstől minden izmukat megfeszítenék, ha ugyan az izmok már nem zsibbadtak el a teljes kimerültségben. Egymással jó­formán semmi kapcsolatuk nincs, ugy vannak együtt, mint az alvók, de olyan alvók, akik rosszat álmodnak, mert, ugy ahogy a nép a lidércnyo­más áldozatairól tartja, a hátukon fekszenek. A szemük persze nyitva van, de nem néznek, hanem mereven bámulnak, mint ahogy nem is hallanak, hanem fülelnek. Mintegy megbabonázva merednek a színpadra, s ez a ki­fejezés a középkorból származik, a boszorkányok és klerikusok korából. Nézni és hallani: ezek tevékenységek, melyek időnként szórakoztatóak; de ezek az emberek olyanok, mintha minden tevékenységtől mentek lenné­nek, s inkább velük csinálnak valamit. Ez az elragadtatott állapot, melybe határozatlan, de erőteljes érzelmekkel merülnek bele, annál mé­lyebb, minél jobban dolgoznak a színészek; ugy hogy mi, mivel nekünk ez az állapot nem tetszik, azt kivánnók, bár lennének olyan rosszak,a­hogy csak lehetséges.

Next

/
Oldalképek
Tartalom