Pfeiffer, Hans: A lámpionok ünnepe; Fordította: Kárpáthy Gyula; Q 357

-25/ A bambuszffügöny csengői erős ütéstől megszólalnak és a tolószék a szoba közepéig kigördül -/ YAMAMOTO / feszült hallgatás után/: Yukil... YUKI: Apám... YAMAMOTO: Van itt. valaki!? YUKI: Én vagyok még itt!... YAMAMOTO: lägy hangot hallottam,. Ki van még itt !? YUKI: James van itt YAMAMOTO/ közvetlen Yuki elé tóija székét/; halkan/: Menjen el... / élesebben/: Mondd meg neki, hogy menjen el! YUKI / James felé int, kérlelőn/ JAMES / felmegy a lépcsőkön/ YAMAMOTO/ figyeli a falépcső recsegését.../: Lépések...Ismét...mindig lépések és hangok... YUKI: Nem akarsz még pihenni?... YAMAMOTO: le arra vársz, hogy én aludjak. Ebben hiában reménykedsz. Ebben a házban nincsenek zárt falak...és minden ajtó hozzám vezet, Mindent hallok...lépéseket.lépcsők recsegését... a suttogást...a tekintetek néma találkozását... sőt még azt is, amikor az ajkatok hangtalanul összeér... YUKl/hevesen/: Ő nem csókolt mag! YAMAMOTO: Én itt. vagyok! Itt vagyok mindig, nappal...éjszaka...itt vagyok mindig! / Yuki megdöbbenve néz apjára - mint aki egyre jobban tudatára ébred, hogy mennyire képtelen a haldokló hatalmából menekülni. Sazétni Két tenyerével betapasztja fülét, mintha ugy menekülné a hangok elől.../ YUKI: Halgass már.. .apám!.. .kérlek, hallgass!... / el akar menni/