Branner, H. C: Testvérek; Fordította: Bárd Oszkárné; Q 354

- 37 Irene: Hát te? A te nadrágodon meg jókora lyuk van. De nem törődsz vele. Lengeted a kalózlobogódat ... Michael: Az nem a lobogóm, az a halászhálóm. Most jövünk hazafelé a mocsártól. .. Arthur: Megbolondultatok! Irene: Megint eltűnt. Mi lett vele? Michael: A mocsár ... Érzed a szagát? Idevarázsoljam neked ...? Irene: Igen, varázsold ide nekem. Michael: Nézz a "távolba ... arra a kis fényre ... most hunyd be a szemed ... Minden megállt. A viz, a nap és a felhők. Látód? Irene: Nem, nem akarom látni. Haza akarok menni. Michael: Pszt. Most megismertem. Irene: Mit? Michael: A halált. Tudom, hogy mi az. Irene: Miért beszélsz mindig a halálról? Michael: Tudom, hol van anya ... Arthur: Hagyd abba ezt az értelmetlenséget! /A furulyaszó elhal és a nap eltűnik, hirtelen sötét lesz a szobában. Pentről zaj hallatszik, amirtől mind a hárman megfordulnak. A lépcsőn kigyullad a villany és Ágnes nővér lejön. Megáll a lépcső alján, nagyon izgatottan./ Ágnes nővér: ó! Rettenetes. Ugy látszik, elaludtam ... Irene: Miért, mi történt ...? Michael: Rettenetes, ha elalszik az ember? Agnes nővér: Igen ... mert amig aludtam ... a biró ... Arthur: Mi történt a biróval? Agnes nővér: A biró meghűlt. /Mindnyájan néma csendben állnak./