Branner, H. C: Testvérek; Fordította: Bárd Oszkárné; Q 354

- 38 III, felvonás. /Egy órával később. Besötétedett, de a piactérrel a- fények bevilágítanak a nagy ablakokon át. A tárgyak a helyükön vannak. Az asztalon ég a lámpa és a biró képét erősen kidomborítja. A szoba többi része hideg szürke homályban van. Arthur az asztalnál ül, a Vállalkozó mellette áll, most már gyászruhában./ Vállalkozó: /árjegyzéket mutat Arthurnak/ Persze különféle minőségeink vannak. Sz itt, például, nagyon egyéni és Ízléses. De ... Arthur: /rámutat egy másikra/ Es ez? Vállalkozó: Az a sötét? Igen, az valódi tölgy. Úgyszólván elpusztíthatatlan. De jelentékenyen többi is ... Arthur: Ezt a kérdést szükségtelen megtárgyalnunk. vállalkozó: 0! Nem, természetesen ... /Jegyez a könyvében./ Nos, ami a formaságokat illeti ... Hogy gondolja,...? Arthur: Formaságok? Vállalkozó: A templomdiszekre gondolok, énekekre, zsoltárokra stb. A legtöbb ügyfelünk ránkbizza. És természetesen értesítés is kell a temetésről. Arthur: Csak utólag. Egészen csendben akarjuk. Vállalkozó: Csendben? Természetesen, megértem. De - nagyon meg lennék lepve, ha azért a templom nem lenne zsúfolva. Arthur: Ön félreért engem. Azt akarom, hogy kizárólagosan családi ügy legyen. Vállalkozó: kizárólagosan családi ügy? ... igen, természetesen. Kétségkívül a biró is igy kivánta? /Michael lejön./ Arthur: Nem rendelkezett erről. De az öcsém, a húgom és én is igy kivánom. /Bemutatja./ Az öcsém. Vállalkozó: Engedje meg, hogy részvétemet nyilvánítsam gyászában. /Michael szótlanul ránéz. A vállalkozó gyorsan Arthurhoz fordul./ Természetesen tiszteletben kell tartanunk az ön kívánságait. Csak a gyakorlati nehézségekre gondoltam ... Arthur: Milyen gyakorlati nehézségekre? Vállalkozó: Hát, a biró közismert személyiség-volt — és köztiszteletnek örvendett. Már több emberrel beszéltem, aki le akarja róni kegyeletét. Arthur: Nem értem. Mindössze egy órája halott. Vállalkozó: Nagyon kis világban élünk, uram. Arthur: Ó, igen. /Irene bejön. Szőrmekabát van rajta és a karja tele virággal./ A húgom. Irene: /Bólint és Arthurhoz fordul./ Lent van egy ember, aki ragasz kodik hozzá, hogy veled beszélhessen.