Garde Peach, L. du – Hay, Ian – Roger-Ferdinand: A család szégyene; Fordította: Sányi Nándor, Tamás László; Q 280
- 6 Preston: Igazán? Valóban ismerősnek tetszett. James: A papáját maga tette hűvösre, ha jól emlékszem. Preston: Még mindig a mi vendégünk. Winterné: És hogy van vele megelégedve, felügyelő ur? Preston: Mivel vigyáznak rá... nem lehet vele baj. A kislány itt jól végzi munkáját? Winterné: Bagyon kedves, bájos fiatal lány. Amilyen tehetséges, olyan engedelmes • Preston: örülök, hiszen az én ajánlatomra fogadták fel. Winterné: Ez igazán a legkevesebb... Hiszen ön küldte... Preston: Mégis csak kedves, hogy befogadták. A z egész családja ült már bör^ tönben. Maguk igazán joggal tarthattak volna tőle, Winterné: Egy ilyen kedves kislány, mint Janat, valóban az ég ajándéka. Preston: Köszönöm, Mrs.Winter ezt a bókot, mely közvetve a Scotland fardnak is szól. Janet: /belép tálcával a kezében, amelyet letesz az asztalra/ James: <» Prancsol egy csésze kávét? Preston: Köszönöm, skivesen, Winterné: /meggyújtja a spirituszfőzöt/ Janet: Epp most telefonáltak a plébániáról, asszonyom. A tiszteletes ur szeretné tudni, hogy fogadhatja-e most azonnal? Winterné: Mit csináljunk, James? James: Hadd jöjjön. Különben is valószinü, hogy a tiszteletes már ugy sem emlékszik rá, hogy hozzánk telefonált. & ha még emlékeznék is rá, amikor elindul, útközben biztosan el^ aa g^^fele^Ci. Preston: Kétségkivül, rossz az emlékezőtehetsége. James: Semmire sem emlékezik, de annál szórakozottabbl Preston: i im persze kellemetlen, ha az ember találkozót beszél meg vele. James: Megmondta legalább, hogy mit kiván, Janet? Janet: Igen. Azt mondta, hogy most éppen nem emlékszik rá, hogy mit akar, de mig ideér, biztosan eszébe fog jutni. Persze attól tartok, hogy I
