Lebovics Gyorgye – Obrenovics Alekszandar: Mennyei osztag; Fordította: Saffer Pál; Q 275

a kapuban. A padlásszoba üres volt és valaki kivitte a kis bádogkályhát. Azt hallottam, hogy mind a tizenötüket az udvar végében temették el, ott, ahol a nagy trágyadomb volt. Kerestem a sírját, de a fagyos földön nyomát sem találtam. Leszedtük a cserepeket, lebontottuk a tetőgerendá5 kat és lenn, a "bunkerben" lyukakat fúrtunk a robbantáshoz. Január elején az I. számú krematórium levegőbe repült. Tizenharmadikán hallottuk először az orosz ágyúk bömbölését. Sietve dolgoztunk és tizenhetedikén sikerült felrobbantani a II. krematórium elülső részét a magas kéménnyel együtt. Azon az éjszakán váratlanul elhagytuk Osviijencimet. Űzötten, vad futásban jártuk Szilézia útjait és mögöttünk dübörgött a front. A krematóriumok úgy maradtak, ahogyan elhagytuk őket. ügy állnak még ma is. Az egyik udvarban eltemetve, nyugosznak a mennyei osztag utolsó tagjai. Igyekszem hiven fölidézni barátom, a 33142-es elbeszéléseit. Lehet, hogy valamit majd másképpen mondok el, vagy kifelejtek; a személyek«!, akiket megnevezek, a valóságban talán nem is léteztek, de létezett mindaz, ami körülvette őket. Lehet, hogy egy füstös, csúnya vöröstéglás épület forró padlásszobájában ugyanazok a szavak hangzottak el, és ugyanúgy mozogtak az emberek, mint majd ebben a mesében. A személyek mindenki számára érthető nyelven szólaltatják nak meg, nem a táborlakók tolvajnyelvén, mert ezt csak azok értenék meg, akik ott voltak. Hogy az eseményekről minél szemléltetőbb képet nyerjenek, képzeljék el, hogy minden színpadon történik. parancsnoka is _