Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274

- lo Násztya: Anna: Nasztya: Anna: Nesztya: Anna: Nasztya: Anna: Nasztya: Ki mondta azt neked? Tudom. - A testvéreim mondták. Éppen ez az, hogy a testvéreid mondták! De Gurman anyja is mutatta a halotti-levelet és sirt. Akkor pedig a levél hamisított volt, mert Mihajlo él. Ismerjen könyörületet, szomszédasszony, ne mondjon ilyeneket! Talán csak álmában jelent meg? Lehet, hogy a lelke kereste fel magát. Nem, szomszédasszony, - ugy van, ahogy mondom: él. Már három éve a csendőrségnél szolgál. Más vidékeken volt eddig, most meg idehelyezték. Tegnap bejött hozzánk, a ml házunkba, felőled kérdezősködött. Istenem, mi ez? Mi történi!^elem? Drága jé szomszédasszony, lelkem, galambom, mondja, hogy nem igaz, hogy csak álmodta! Hiszen ettől az ember... eszét veszítheti!... Én Mihájlénak eligérkeztem, megesküdtem, hogy előbb fekszem a sirba, mintsem mással menjek a pap elé. Most meg! A lelkemért jött. Nem, nem, maga tréfál! Vess keresztet az istenért, szomszédasszony! Mitől ijedtél meg annyira? Világos, hogy mi történt, - a bátyáid becsaptak. így hát nem te vagy a hibás. Ezt mondta ő is. Nem hibáztat téged. Jaj, ha tudnád, milyen szépen, milyen jészivvel beszélt rólad.