Franko, Ivan: Az elrabolt boldogság; Fordította: Benedek Árpád; Q 274
- 12 /Basztya/: Anna: Nasztya: Csak annyit mondhatok: imádkozz istenhez, hogy háritsa el felölöd a nagy veszedelmet. Imádkoztam, istenem, mennyit imádkoztam! A templom lépcsőjét végigkúsztam, könnyeimmel mostam semmi sem segitett. /felfigyel/ Mintha csengőt hallottam volna. Igen, igen, - jönnek a mieink. Menjünk elébük! /Mindketten gyorsan öltözködnek és kimennek/ Babies: Anna: Babies : Anna: Babies : Anna: 5. jelenet /Kis idő múlva bejön Anna, Nasztya és a havas Babies, ostorral a kezében/ Jó estét! Isten hozta Babies szomszéd! Szóval azt mondja, hogy az uram nem jött magával? Nem, szomszédasszony. A Sós dombnál hagytam. A fáját akkor még nem rakta össze, na meg valamin összeszólalkozott a biróval, - nem vártam hát meg, eljöttem a többiekkel. Hát ismer maga istent? Hogyan hagyhatta egyedül ebben a szörnyű időben? Csak ne nyugtalankodjék, szomszédasszony, nem maradt egyedül; Kupinyo felé jön az ottaniakkal. Mi Rádlovics felé jöttünk az országúton. Itt lesz ő mindjárt, ne féljen. Jó lovai vannak, nem hagyják cserben. Nem tudom miért, de valami rossz előérzet. Azt mondják, az erdőben farkasokat láttak.
