Dukes, Ashley: Országúti kaland; Fordította: Székely György; Q 240

-33- .; Inast My lor dot mondtam« Komornál Szégyeid magad! Hallgatóztál. Inas: Nem kellett. Komornál Oh, férfiak! És, ha kosarat adtam neki? Ha te jobban tetszenél nekem? Inas: Én nem tetszem a nőknek. Komorna: Azt te csak ugy hiszed. Kérdezd meg őket. Inast Annak is eljön az ideje. Komorna: Még nincs itt? Inast Még nincs. Komornál Tetszel nekem. Inasi Kedves tagy, hogy megmondod. /Mikor a Komorna közel lép hozzá, kacérkodva, az Inas hirtelen lehajol és kezet csókol neki./ Komornat Nekem még senki se csókolt kezet. Miféle ember vagy te? Inas: Ezt a keztyiit úrnőd a kocsiban falejtette. Felvinnéd jeki? Komornat Megmondom, hogy te küldted. Inas: Nem kell. Komornat Mégis megmondom. Jóéjszakát, te,...férfi. Inas» Jóéjszakát, te leány. Komornál Szép álmokat,...te férfi. /A Komorna elmegy. Az Inas egyedül maradva kinyitja az ablakot. Kint teljes a sötétség./ Inasx Egy lény szép álmokat kívánt nekem. Visszhangzik a csend, - mormol az alvó világi Az emberek mindenütt szerelemről a suttognak. Szorítsd füledet a földre és hallgasd a mormolást: "Szeretlek", "Szeretsz?", "Te az enyém, én a tied." Csendben alszanak és gombolyitjék a semmit. Mi is igy suttogunk majd - ha találkoztunk az éjszakéban? Alvajáró lelkek? Meginduluhk a szenvedély szavára? Szövünk-e köntöst csókokból és szavakból? Leleplezzük egymás játékéiarcait, hogy mögötte is álarcokat találjunk? Álarcokon ét jutunk az iggzihoz. Elválaszt és agyesit az álarc - de nem szűnik a sötét. A lelkünk útvesztőiben tévelygünk, tüskébe nyuliiak és szavunkat kőfalak visszhangozzák. Mér nem is az ajkat,