Virta, Nyikolaj: Beláthatatlan messzeségek; Fordította: Maráz László; Q 201

t - 9 VALÉRIA: A konyhában van a gomba, azt vidd el a nővéremnek, a borjúhúst SzófÍjának, a befőttet meg az orvosomnak. És hozd el tőle a receptet. Ő már tudja, milyen kell. HIZSNYAKOV» Már megint valami uj orvosság? VALÉRIAi /A Szerzőhöz/. Hát mondja meg, nem egy emberkinzó? Képes azt hinni, hogy én makkegészséges vagyok. HIZSNYAKOV» Én nem hiszemj hanem tudom. VALÉRIA» Azt csak bizd az orvosra, ő jobban ért hozzá, mint te. Te persze nem törődsz az én egészségemmel, de én igen. Ha Sztrukowal beszéltél, utána mindjárt adj fel táviratot, hogy minden pillanatban készen lehessek az indulásra. HIZSNYAKOV» Százszor megmondtam már, hogy küldök táviratot. No, menjünk. VALÉRIA» Nem, várj még, valamit elfelejtettem... Jaj, mit is akartam. ..Tudom már. Várj egy kicsit. /El/. HIZSNYAKOV» No tessék, ügy látom, h<j>gy már felvilágosította magát» SZERZŐ» Elnézést kérek a szerénytelen megjegyzésért, de nem értem, hogyan lehet ennyi időt leélni valakivel, akit... HIZSNYAKOV» Néha egy élet sem elég hozzá, hogy megismerjünk valakit. SZERZŐ» Igaz. Sok minden előfordul az életben. Aisszajön Valéria egy kis csomaggal/. / VALÉRIA» Vidd el ezt Olga Petrovnának. HIZSNYAKOV» Jól van. Indulhatunk. VALÉRIA» Előbb üljünk le egy kicsit. És ne ülj közel a kályhához. /Hlzsnyakov magában szitkozódva leül. A Szerző követi példáját. Hallgatás. Valéria homlokon cuppantga férjét. A Szerző, előkelően elb&csuzik a ház asszonyától. A fény kialszik. A vetitővásznon téli felvételek követik egymást/ • Szerző» Az égbolt szokatlanul kék volt azon a napon. Havazott, s a kékes-fehér hópelyhek villózva szálltak az élénk fénysugárkévékben, s körös-körül minden vidámnak, tisztának és szokatlanul tág&sbak tünt. Hizsnyakov belemerült