Virta, Nyikolaj: Beláthatatlan messzeségek; Fordította: Maráz László; Q 201

Affe - 61 KSZÉNYIJA: /Fölébred/. Hol voltát, Andrjusa? ANDRJUSKA: /Hirtelen megáll/. Én. ..Én... KSZÉNYIJA: Ne hazudj, Andrjusa. ANDRJUSKA: /MorooBan/. Matvej Ivanovicsnál voltam. Sakkoztunk. Elszaladt az idő... Még ninos tizenegy óra. KSZÉNYIJA: Andrjusa, ne hazudj. /Andrjuska szégyenkezve hallgat/. ? . • . É' ' ' ' " ••.••••-'/'• . , '".* Átmehetsz hozzá ezután, amikor akarsz. Erted? ANDRJUSKA: /Anyja ágyának szélére ül/. Haragszol? KSZÉNYIJA: Nem, dehogy haragszom... ANDRJUSKA: Tudod, unatkozom egyedül... KSZÉNYIJA: Hátén? ANDRJUSKA: Dehát te... te a mama vagy.... És én szeretek ővele is . lenni. KSZÉNYIJA: Ertem. ANDRJUSKA: Nagyon jó ember. KSZÉNYIJA: Azt nem lehet tudni, Andrjuska. ANDRJUSKA: De én tudom. És milyen laboratóriuma van! Meg mennyi szerszáma! Egy egész ládával. Ugye, nem kergeted el? /Nevet/. Nagyon fél tőled. KSZÉNYIJA: Nagyon hiányozna, ha nem lenne itt? ANDRJUSKA: Nagyon. KSZÉNYIJA: Akkor nem küldöm el. De móst már aludj, kedves, aludj. /Andrjuska megcsókolja az anyját és az ágyához megy/. KSZÉNYIJA: /Magának/. Kezdődik... < ••••'• • • ' Vf.-w) I 4. eoizód. /A Szerző a hidon/ t SZERZŐ: Súlyos és nehéz dolog a magány... Nehéz, na, yon nehéz az élet, ha nincs a háznál férfi... Férjének az emléke már csak mint távoli boldog múltnak az árnyéka jelent meg