Virta, Nyikolaj: Beláthatatlan messzeségek; Fordította: Maráz László; Q 201

előtte... Régóta egyedül van Kszényija, férj ós boldogság nélkül... Pedig szerette, menoyire szerette volna maga mellett érezni a senkivel nem helyettesíthető fór jet, maga mellett érezni éjjel, na pal, s érezni a férj melegét. Milyen hoszazuak a napok és mennyire örömtelenek az éjszakák, és nincs, akit gyöngédségével vegyen körül, pedig mennyi gyöngédség gyűlt össze szivében a magány ével alatt. Igaz, persze, szive melegének egy részét fiának adja. Dehát ez a serdülő fiu nem igényli már az anyai becózgetést, régóta nem kéredzkedik már az ágyába, nem alszik el mellette, nem melengeti lehelletével anyja vállát, s reggelenként nem ébreszti anyját becéző szavakkal, nem csókolgatja a vállát, a karját és nem tur bele az asszony hajába. Egyre távolabb kerül a fiu és egyre magányosabbnak érzi magát az anya, szivében gyülemllk a szenvedély és gyöngédség, de nincs kinek adni. Milyen jó is lenne hozzásimulni egész testével - de kihez is? a férfi átfogná derekát ós keblére tenné a kezét, s ő fogná és megcsókolná ezt az erős és forró kezet ós örömtől eltelve aludna el, hogy másnap boldogan ébredjen és örüljön a hiánytalan élet minden pillanatának. Hangtalanul ós panaszosan sir most, mert nincs kire firditania szeretetét, gondoskodását és szenvedélyét, és nincs sémii, senki, aki hevesebb dobogésra késztetné szivét... Vagy talán mégis van? Talán csak nem meri magának bevallani? Ki tudja? No de hagyjuk magára Kszényija Ivanovnát szomorú gondolataival ós nézzünk a többi hősünk után. Bizonyára nem felejtették még el, hogy Luka Nyikitics Asztahov, aki ozért jött Krutije Goriba, hogy kisz£glássza, mivel lehetne lebuktatni Hizsnyakovot és rajta keresztül R&kityinát, viszszatért Berjozovkába. S itt észrevette, amit régóta sejte t. Meggyőződött róla, hogy nem tud többé megférni Rakityinával ós mindazokkal, akik uj módszereket, uj rendet akarnak meghonosítani a kolhozokban. Régóta várta már Asztahov a harcot. S a hare most, megkezdődött.