Virta, Nyikolaj: Beláthatatlan messzeségek; Fordította: Maráz László; Q 201

A forgószínpad kis tavat ábrázol. E fölött a feltételes "tó" fölött magas hid ivei át, amelynek nyírfa-korlátja van; a hidat fel lehet emelni, illetve két részét oldalra kihúzni. A hid által képezett árkád alatt kap helyet az egyes epizódok stilizált díszlete. A háttér változik a cselekmény színhelyétől függően, e egyúttal vetitővásznul szolgál a vetített díszletekhez. A színpad előterének egyik sarkában gyümölcsöskert maradváhyai láthatók, félig kiszáradt almafák, közöttük nyírfából összetákolt padok. Amikor a függöny felemelkedik, a fényszóró a hidat világítja meg, amelyen asszonyok mennek át, vizhordórudon vödröket cipelve, aztán férfiak jönnek és sorra megemelik sapkájukat a korlát mellett lassan lépdelő Sztyopkin előtt. < • ' 1. epizód /Hizsnyakov lakása Krutije Goriban. Hizsnyakov, Sztyopkin, Koszacseva/. SZTYOPKINi Mindenkinek megvan a maga hibája, Hizsnyakov. Ahogy mondani szokták» minden szentnek maga felé hajlik a keze. KOSZACSEVA» Ugy van. HIZSNYAKOV» Lopni azért mégsem kell, Sztyopkin. KOSZACSEVA» Igaz is. SZTYOPKIN» Te ne szólj bele, Matrjona! Ide hallgass, Hlzs'nyakov. Én csak egyet kérek tőled. Amikor átveszed az ügyeket, ne nagyon piszkáld a dolgokat. Ha szemet hunysz, mi se fogjuk firtatni soha a te dolgaidat. HIZSNYAKOV» Nem, Szila Kuzmics, erről ne is álmodj. SZTYOPKIN» Hát akkor... ugy is jó. De azt az egyet ne feledd, Hizsnyakov, hogy mi sem ijedünk meg óm a saját árnyékunktól. /A színészek a nézőtér egyik bejárata felé fordulnak, ahol a Szerző vitatkozik az útját álló jegyszedővel/. 'SZEHZŐ« En/sed.ien, kérem! Én vagyok a darab szerzője... Hogy