Ljubimova, Valentina: A vén kőrisfák tövében; Fordította: Dobos Rózsa; Q 184

A szinen Karpovna megy keresztül egy tele kosár almával. A kosarat leteszi a kidőlt fára, a kendője csücskével megtöröli a verejtékét. Jön Olga Viktorovna. KARPOVNA A kórházból? Tul vagy rajta? Én meg micsoda almácskákat viszek neked ajándékba. OLGA Köszönöm Karpovna. Azt hittem, az ételi készited. KARPOVNA Hidd el, minden elő van készitve. Begyújtok a kályhába, megsütöm á süteményt és jöhetnek a vendégek. Együtt megyünk? OLGA Leülök itt egy kicsit. /Leül./ KARPOVNA Üljél. Csak ne szomorkodj, hogy elment egy év, Viktorovna. Milyen életet élsz! Az emberek tisztelnek. A sziveden úgysem tudsz űrrálenni, amig élsz. Oh, te, angyalkám! Itt van ez az alnáeska. Milyen gyönyörű. Örül a lélek. Üljél csak, Viktorovna, Almegy./ OLGA /Halkan csak magának, mosolyogva/ Negyven év - öregaszszonyok kora . . Na ezt még megnézzük . . . Repülnek a darvak. Olga Viktorovna felfelé néz. Klava jön. Átöltözött, énekel menet közben. KLAVA • Oh, Olga Viktorovna, nem is tudtam, hogy itt van. OLGA Énekelsz Klavocska? és micsoda éneket ... KLAVA /Leül mellé./ Ha megkapom a munkaegységért a pénzt, lakk cipőcskét vásárolok. Micsoda élet! Az uj elnök mondja a jövő évben okvetlenül megépül Jaszenevoban a Kulturház. Magá szerint lehet neki hinni? OLGA Lehet. KLAVA Én is azt gondolom. Magas oszlopokkal, azt mondja, a magasabb hegyre épitik^ hogy messziről látsszon, én, addigra befejezem az iskolát, de sehová innen nem megyek. Hiszen magát is mindenki tiszteli - szóval, itt is van mire törekedni! /Elhallgat álmodozva és magabiztosan folytatja' Összegyűl a nép, én kilépek a szinpadra, arra az alkalcm