Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 11 /A diákok távoznak, Elisa utánuk menne, de Miguelin megfogja a karját és maga mellé ülteti. Egymás kezét fogva ismét beszélgetésbe merülnek. Juana és Carlos állva maradnak, balra don -^ablora várva. Rövid hallgatás./ Apa

.- Szégyenlem magam. Én ... Don Pablo

.- Semmi az egész, ön azoknak az embereknek az előités letével jön ide, akik nem ismernek bennünket, ön például azt hinné, hogy nem házasodunk. Apa

.- Semmi esetre. Sajátmaguk között, természetesen. Don Pabl

o

.- Nem, uram. Minden nap több házasság jön létre ojyan személyek között, aki lát és olyan között, aki nem lát. Én magam... Apa.- Ön ? Don Pabl

o

.- Igen. Én születésem óta nem látok és elvettem egy látó asszonyt. Ignaci

o /lassan, ámulattal/.- Látót? Y Apa

.- Igyneveznek bennünket? A Don Pablo.- Igen, uram. Apa

.- Bocsásson meg, de mi másokat nevezünk igy. Don Pabl

o

.-/kissé szárazan/.- Természetes. De mi, sorsunknál fbgi va szerényebbek, azokat hivjuk igy, akik egyszerűen látnak. Ap

a /nem tudja hová legyen/.- Ezért is bocsánatot kérek. Don Pablo

.- Nincs miért, örülnék, ha bemutathatnám Önt feleségemnek, de sajnos nem érkezett még meg. Ignacio mindenképen megismeri majd, mert egyben a titkárnőm is. Apa

.- Majd máskor. Nos., Ignacio fiam, Azzal a megelégedett érzéssel megyek el, hogy nagyon jó helyen hagylak. Biztos vagyok benne, hogy itt jól érzed majd magad./Igancio nem szól. Apa Carlos és Juana felé/ Magukat pedig arra kérem, viditsák fel. /ügyetlen vidámsággal/ Adjanak neki is olyan szilárd lelkierőt, amilyen magukban lakozik.