Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 10 Don Pablo

.- Ne féljen, uram. Ilyen és hasonló szórakozásokhoz mi már régen hozzászoktunk. Apa

.- De hogy ezek a gyerekek - szerencsétlenek - mind vakokJ Nem látnak semmit! Don Pabl

o

.- Ezzel szemben jobban hallanak és tájékozódnak, mint ön. /A diákok leülnek morogva./ Egyébként... /gúnyosan/ Ne gondolja, hogy a legszerencsésebb megoldás szerencsétleneknek minősiteni őket. Mit gondol Andrés? Andres.- Igaza van. Don Pabl

o

.- És maguk, Pedro, Alberto? Pedro.- Természetesen nem vagyunk szerencsétlenek. Albert

o

.- Minden inkább, mint szerencsétlenek. Lolita.- Ha megengedi, don Pablo.•• v Don Pablo

.- Mondja csak, tessék. Lolit

a /nevetés közben/.- Semmi, semmi. Csak éppen Esperanza és én ugyanugy gondoljuk. Apa

.- Bocsássanak meg. 4 Don Pabl

o

.- Ne haragudjék ránk ezért a helyreigazításért, az csak magyarázat. Mi, vakok, vagy finomabban: "nem látók", ahogy mi mondjuk, elérhetjük, amit bárki más elér. Állásunk van, fontos helyeket töltünk be az ujságirásban, irodalomban, katedrákon. Erősek, egész ségesek vagyunk, a társadalomban is kapunk szerepet...Erkölcsünk tiszta és szilárd. És nem szoktunk hozzá ilyen beszélgetésekhez. /A többiekhez/ Gondolom, a fürgébbek mehetnének már helyüket elfoglalni a díszteremben. Mindjárt 11 óra. /barátságosan/ Ez hivatalos felszólítás. Andrés

.- Köszönjük, don Pablo. Menjünk, gyerekek. /Andrés, ^edro, Alberto és a két lány balra ki, egymás után./ Diákok.- Jó napot, jó napot, don Pablo. Don Pabl

o

.- Viszontlátásra, fiaim.