Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)
Palágyi Lajos prológját szavalta el Aitner Ilka, a társulat drámai primadonnája." (Vasárnapi Újság, 1892. 25. sz. 444. p.) "Az ó-budai színkör, mely hamarosan és hitelbe, de nem terhes feltételek mellett fölépült, valóságos büszkesége a félreeső városrésznek. És az a pár hét, hogy ott emelkedik a Duna-parton, már az is elégséges volt a virágzó német orfeum megbuktatására, és a magyar szótól eddig idegenkedő katonaság és hajós nép becsalogatására. Sőt, már a Margitszigeten nyaraló közönség is átrándul egy előadásra. A közönségnek Pajor Emília asszony a kedvence, Veres Sándor operaházi baritonista pedig úgy elragadta vendégjátékával a hálás publikumot, hogy Károlyi Lajos igazgató most újabb vendégeket vagy tagokat keres." (Fővárosi Lapok, 1892. VI. 11. ) A 26 tagú társulatból mindössze 18 név maradt fenn, de ezután a Fővárosi Lapok cikkei szinte napról napra hírt adtak a színkörről - hol arról, hogy Vida Etelka énekesnő, Szentessy Vilma primadonna, vagy Benedek Gyula és felesége fellépései friss életet hoztak a társulatba, hol pedig arról, hogy azért az ó-budai publikum még mindig csak a kolozsvári majomimitátort emlegeti. Sőt az elégedetlenségről is: "Az ó-budai színkör kezdi magát méltatlannak mutatni a pártfogásra. Ifj. Károlyi Lajos nem ad tagjainak fizetést. A színidirektori engedély nélkül játszó, s a színészegyleten kívüli igazgató ellen a színészek a fővároshoz fordultak." (Fővárosi Lapok, 1892. VII. 21.)