Alpár Ágnes szerk.: A Városligeti Színkör, 1889-1934. 1991 (Színháztörténeti füzetek 79, Budapest, 1991.)

A SZÍNKÖR

felelős szerkesztője őszintén sajnálta, hogy elment, mert "... Matyi évtizedeken át főárendása volt a pesti humornak, a pesti jókedvnek. Tessék csak visszaemlékezni 3 sőt 4 felvonásos kasszadarabjaira, amelyek a ligeti Arénába csábították egész Budapestet, amelyek drámai egység híján szűkölködtek és abszolúte nem vették figyelembe a hamburgi dramaturgia szabályait, de viszont veszettül jókedvűek voltak, és az ember egy évre valót nevethetett rajtuk... mostanában annyi a szomorúság a színházakban... csupa dráma és tragédia, komolykodó irodalom mindenütt, mintha a proletariátus csupa smokkból állna... Igaz, tanulni és művelődni is akar, de a vidámság jobban oda vonzza, oda szoktatja figyelmét a színpadra..." (Színház és Divat, 1919. 26. sz. ) . Egy hét múlva Feld Mátyás cikket írt a lapnak, ahogyan ő írja, a közóhajnak engedve, Die Fedák in Wien címmel elmondja, mi történt Zsazsával Bécsben. Ekkor azonban már régen itthon van. Távollétében az egyetlen igazán jelentős esemény az 1919. május 1-től július 26-ig vendégszereplő Kollektív Színtársulat előadásai voltak. Ennek a társulatnak vezetője Bálint Lajos volt, aki emlékezéseiben így írt: "A színházakat már az első napokban szocializálták, vagy államosították. ...Meg is alakult a színházak és szórakoztató üzemek politikai bizottsága, Reinitz, Bánóczi, Balázs Béla, Gábor Andor és jómagam... Volt azonban e színházi központnak egy másik, s pillanatnyilag súlyosabb gondja is. A szerződés nélküli vagy a legtöbb vidéki színház kényszerű szüneteltetése miatt munka nélkül maradt színészek ügye.. Az ötlet tőlem származott... Meg kell mondanom, hogy a prózai előadások a Városligeti Színházban korántsem voltak olyan teljesek, mint a zeneiek a Budai Színkörben... A nagyrészt kiéhezett, fizikailag leromlott emberektől elvárhattuk-e, hogy komoly feladatokban teljes művészi élményt adjanak?... Nem tudtunk és nem is akartunk csodát tenni. Csoda csak egy volt: a közönség." (Bálint Lajos: Vastaps és Művészbejáró c. könyvéből.) Feld Mátyás ligeti színházát, amelyet a szakma gúnyosan filléres műintézetnek nevezett, az őgyelgő cselédlányok és a kimenős katonák, tehát a vasárnapi közönség számára tartotta fenn - írták róla még 1986-ban is. Ez így igaz. Hiszen már apja is