Alpár Ágnes szerk.: A Városligeti Színkör, 1889-1934. 1991 (Színháztörténeti füzetek 79, Budapest, 1991.)
A VÁROSLIGET
alkalmas utakat, tereket. Közadakozásból kívánta nagyszerű tervét kivitelezni, s főleg a főrangú családokra számított. Tervét 200 arannyal jutalmazták, de a gyűjtés nem járt eredménnyel, így Nebbien álma nem valósult meg. Csak a József nádortól kapott 181 vadgesztenyefát és a platánokat ültette el. Egy bécsi szitakötőmestertől, Anton Frigyestől kapott terv alapján pedig egy kis dróthidacska épült meg, 2340 pengő-forintért. Schmall Lajos (Budapest utcái és terei) így jellemzi az 1830. évi állapotokat: "... A régi tanács egyáltalán rablógazdálkodást űzött; ami erdőt Budapest visszafoglalása után talált, lassanként kipusztította anélkül, hogy pótlásáról gondoskodott volna... a bástyán kívül ültettek ugyan egy pár fasort, melyet a városi közönség sétahelyül használt; ez volt az egyedüli, a polgárságtól Donau Promenade-nak nevezett üdülőhely a Városliget rendezéséig... József nádor, bár nem ítélte fontosnak a zöldet a városban, nyújtott némi segítséget, amely azonban halála után két évtizeddel a városon már nem látszott meg." Sem József nádor, sem Hild János nem lelkesedtek a város parkírozásáért, de még a szabad terekért sem. A Városliget a Szépítő Bizottság függő teendői között volt. Ez volt az a feladat, amely az utolsó helyen állt. Széchenyi lovon-kocsin járta a Városligetet, várta a rendezést, amely azonban nagy csalódást okozott neki. Naplójában 1830-ban valósággal felszisszen amiatt, hogy a főherceg a Városerdőt irtani kezdi. Amikor Podmaniczky Frigyes báró (akinek neve összeforrott a Közmunkatanácscsal) 1856 nyarán párizsi útjáról hazatért és ellátogatott a Ligetbe, látta annak hanyatlását, pusztulását, a Naplótöredékekben, Széchenyihez hasonlóan, így írt: "Keblem lehangoltságán a szemembe toluló könnyek könnyítének némileg, s feleszmélve elaléltságomból megfogadám , hogy ez elhagyott s általam annyira kedvelt fővárosunk emelését tűzendem ki életem egyik vezéreszméjéül." Szinte magát az egész modem Budapestet köszönhetjük ennek a fogadalomnak. A Fővárosi Közmunkák Tanácsában végzett több évtizedes munkásságának eredményeit már könyvek sora értékelte. A Naplótöredék végén úgy érzi, a Városligetben tett fogadalma mintha teljesedésbement volna.
