Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Bevezetés
Bevezetés A hatvanas-hetvenes évek - mint ismeretes - a világ szinházi életében igen termékeny korszakot jelentettek. Ekkor kezdődött, először a hivatásos szinházak, majd a felemás státuszú, az amatőrök spontaneitását és frissességét a hivatásosok szakmai tudásával sokszor hallatlan kitartással és makacs fegyelemmel egyesítő kisebbnagyobb társulatok körében az a mozgás, amit Kazimierz Braun, a lengyel szinházi rendező, a modern szinház egyik kiváló elméleti és gyakorlati szakembere a szinház Második Reformjának nevez» A "szakrális", a "magad' művészet és a tömegeknek szóló, alacsonyabb rendű művészet közötti szakadék elleni lázadás már a klasszikus avantgard idején arra törekedett, hogy elmossa a határt az élet és a művészet, a hétköznapi és az "ünnepi" valóság között, vagyis a valóság utánzása helyett egy darabka autentikus valóságot kivánt létrehozni. Ugyanígy a Második Reform színháza. A Második Reform ugyanis a szinház elé - mely hagyományos értelemben felfogott lényege szerint játék, színlelt valóság, 'mintha*-valóság, a valóság tükörképe - az autentikus cselekvés követelményét állította. A Második Reform ezzel, bár a színházból indult ki, túllépett az elsősorban Sztanyiszlavszkij és társai nevéhez fűződő, első, ún. Nagy Reform szigorúan esztétikai törekvésein, melyeknek célja alapvetően a szinház, a szinházi előadás tökéletesítése volt. A szinház Második Reformja tökéletesen belesimult a neoavantgard egyéb művészi tendenciái közé, melyeket egyrészt a klasszikus avantgard öröksége, másrészt az aktuális társadalmi és történelmi konstelláció táplált. Egy olyan korszakban ugyanis, mikor az ünnepek ünnepélyekké merevedtek, mikor az autentikus - vagyis az érdek és megfontolás nélküli - cselekvés alkalmai a hétköznapi életben egyre ritkábbak, a művész saját érdekében, azaz önmaga harmonikus kibontakoztatása érdekében és a környezet által inspiráltán arra kényszerül, hogy "eldobja szokványos maszkjait, hogy önmaga legyen, vagy legalábbis megmutassa, hogyan vannak ezek a maszkok felerősitve, és hogyan lehet leszedni őket. Ahelyett, hogy tükrözné korát... orvosolnia kell azt", + vagyis vissza kell adnia valamit az elveszett e_ Schechner, Richard: Ritual, Play, Performance- New York, 1976. 7
